A Draghi-jelentés ékes bizonyíték arra, hogy az Európai Unió immár akadálya a fejlődésnek, mintsem elősegítője
A Mario Draghi volt olasz miniszterelnök által készített, az európai versenyképességről szóló jelentés kiváló analízis, jó diagnózis arra vonatkozóan, hogy miért nem életképes a jelenlegi formájában az Európai Unió.
Ez az, összesen 400 oldalas jelentés számtalan javaslatot tartalmaz a stagnáló és lassú és haldokló uniós gazdaság megreformálására és megfiatalítására, sajnálatos módon azonban az Európai Unió átpolitizált és bürokratikus felépítése önmagában nem teszi lehetővé ezeknek a reformoknak a megvalósítását. Különösen akkor, ha ezejhez a reformokhoz rengeteg pénz kellene, amit az EU csak további hitelek felvételével tudna előteremteni. Ilyen hitel felvételére egyetelen tagállam sem vállalkozna, főleg most, amikor 2027-től kezdve vissza kell fizetni a Covid után kapott újraindítási támogatást., amit Magyarország szerencsére nem kapott meg, így mentesül ez alól a kamatokkal terhelt kötelezettsévállalás alól.
A Draghi-jelentés általános üzenete azonban hangosan és világosan hangzik, és nem lehet könnyen megcáfolni: az EU-nak változtatnia kell, a status quo nem tartható tovább. Ezzel egyet lehet érteni, kár, hogy Draghi előre menekül és a “több Európában” látja a megoldás kulcsát. A “több Európa” azonben nem jelent mást, mind a szovjet tiőusú, nemzetek feletti, központosított intézményi hatalmat, amely a gazdaságot is átpolitizálva működteti a tagországokat. Ezt a fajta gazdaságpolitikát a szocializmusban az Európa keleti felén lévő tagországok már végig élvezték, így köszönik szépen, nem kérnek belőle.
„Olyan pragmatikus föderalizmusra van szükségünk, amely a folyamatban lévő átalakulások által érintett valamennyi területre kiterjed – a gazdaságtól az energián át a biztonságig” – mondja Draghi „Ha ehhez egy olyan út megkezdésére van szükség, amely a Szerződések felülvizsgálatához vezet, akkor bátran és bizalommal kell ezt felvállalnunk.”
Draghi nem tesz mást, mint felszólítja a fővárosokat, hogy adjanak nagyobb felhatalmazást, nagyobb hatalmat Brüsszelnek és mondjanak le az egyhangúságról, amely a külpolitikai és más területekre vonatkozó uniós döntésekhez szükséges.
Draghi tehát a szovjet tipusú, köponti politikai irányítás mellett száll síkra, megkérdőjelezve a tagországok jogát arra, hogy egy központi döntésnek ellenálljanak. Ez az abszolút diktatúra, amely lehet, még szigorúbb lenne, mint amilyen a létező szocializmus volt.
„Túl kell lépnünk az egyhangúság elvén, amely az egymásnak feszülő vétók kormányközi logikáját eredményezi, és a minősített többséggel hozott döntések felé kell elmozdulnunk” – mondta, az EP-képviselők tapsát kiváltva.
Az ilyen felhívások eddig is komoly ellenállásba ütköztek a tagországok kormányinak részéről, különösen néhány kisebb ország részéről, amelyek jogosan attól tartanak, hogy a nagyobb tagállamok gőzerővel fognak fellépni, ha nem lesz vétójoguk.
A nagyobb reformok mellett érvelve Draghi felidézi a közelmúlt nyugati történelmének mérföldkőnek számító pillanatait – például a második világháborút és a Szovjetunió végét -, és azzal érvel, hogy mindegyiket új szerződések és szerződésmódosítások követték.
Ha már Draghi a Szovjetuniót említi, jobban tenné, ha nem igyekezne annak újraélesztéséért hadba szállni, mert ez eleve bukásra van ítélve és az Európai Unió hiába használja az egyre erősebb politikai nyomást, az egyre szigorúbb diktatúrát, nem fogja tudni “pragmatikus federalizmusát” azoknak a tagországoknak a torkán lenyomni, amelyek egyszer már végig élték a szovjet diktatúrát és örülnek, hogy megszabadultak tőle.
Barcs Endre
