Munkásosztály nélkül soha nem lesz európai hadiipar
Európa vezetői megkongatták a vészharangokat, az orosz csapatok itt állnak a kapuk előtt, fegyverkezni kell! Ám mintha Európa vezetői megfeledkeztek volna azokról, akik az egész európai rendszert működtetik, fegyvereket előállító munkásokról. Azokról, akiket arra kényszerítenek, hogy napról napra egyre hosszabb órákat dolgozzanak egyre kevesebb fizetésért, csak azért, hogy a gazdagok profitját növeljék.
Mindenki tudja, hogy fegyverkezés nem kiút a háborúból Putyinnak nem áll szándékában megtámadni az EU tagállamait, amelyek egyben a NATO tagjai is, mert ezzel a saját sírját ásná meg. Ráadásul mindenki tudja, hogy az erőltetett föderalizmus nem vezet sehova. Már tudjuk, mi történik, ha egy intézmény átveszi a hatalmat, és a jól ismert szovjet módra utasítja a tagállamokat, hogy kövessék a központi irányelveket, és a nem engedelmeskedőket azzal bünteti, hogy pénzt vesz el tőlük. Mi ez, ha nem a régóta ismert szovjet „politbüro”? A szovjetek azonban törődtek az emberekkel, és vezető szerepet szántak a munkásosztálynak és a parasztságnak.
Éppen ellenkezőleg, azok, akik a brüsszeli buborékból adják a parancsokat, már régen megszakítottak minden kapcsolatot a munkásosztállyal, és csak azért törődnek a gazdákkal, mert azok traktorokkal vonulnak az utcára, és füsttel árasztják el őket, ami elég komoly megmozdulás ahhoz, hogy ne foglalkozzanak vele. Ennek ellenére olcsó ukrán búzát dömpingelnek az európai gazdákra, akik sorban állnak a határon, hogy megállítsák ezt az aláásásukat.
„Az iparnak, a hatóságoknak, a szociális partnereknek és az érdekelt feleknek együtt kell működniük az új fegyverkezési struktúra kialakításában”. – állítja az Európai Bizottság.
De kik a szociális partnerek? Hol van a munkavállalók serege, hol van a munkásosztály, amelyre ez az ambiciózus európai iparpolitika épül?
Mikor ült le Ursula von der Leyen a szakszervezetek képviselőivel? Mikor találkozott az Európai Bizottság nagyhatalmú elnöke a munkásosztály képviselőivel? Megkérdezték-e a munkavállalókat, hogy mit gondolnak Európa felfegyverzéséről? Mit gondolnak az erőltetett ökológiai átállásról, amely az európai autógyárakat bezárásra kényszeríti, és a munkavállalókat az utcára teszi?
Ha hinni lehet Ursula von der Leyennek, és ha az ilyen nagyszabású tervek széles körű konzultáció eredménye lennének, akkor a munkavállalóknak nem kellene az utcára vonulniuk, hogy követeljék, ami jogosan jár nekik.
Senki sem ellenzi, hogy az EU-t arra ösztönözzük, hogy fektessen be a védelembe, valamint a gazdasági és technológiai megújulásába. Csakhogy a fejlesztéshez pénz kell, és mint tudjuk, Franciaország és Németország kimerítette államháztartását, ami korlátozza a szükséges védelmi és egyéb prioritásokba való beruházási képességüket. Akkor ezt hitelek felvételével tennék, amelyeket az egyszeri munkavállalók és adófizetők fizetésének megnyirbálásával törlesztenék.
Ahhoz, hogy Európa elérje áhított „stratégiai ébredést”, egyszerre kell megerősítenie a védelmét és a stagnáló növekedést, a dereguláció és a gazdasági integráció robbanásszerűvé válása révén új lendületet adni, a tőkepiacoktól az energiáig, hogy az EU kiaknázhassa méretéből fakadó előnyöket. Csakhogy ez nem fog megtörténni a munkavállalók, mindenekelőtt a hadiüzemekben dolgozó munkásosztály beleegyezése nélkül.
Úgy tűnik, az európai vezetők még mindig álomvilágban élnek.
Barcs Endre
