Ha Donald Trump „elektrosokkja” sem ébreszti fel az Európai Unió vezetőit Csipkerózsika álmukból, akkor az Uniónak vége

Donald Trump visszatérése az amerikai elnök székbe elektrosokk hatásával ért fel az Európai Uniót vezető politikusok legtöbbje számára. Éppen ideje volt, hogy valaki ébresztőt fújjon, hiszen az EU vezetői annyira jól megvoltak uniós programjaik kidolgozásával és Ukrajna támogatásával, hogy észre sem vették, hogy Európa kiszökött alóluk.  Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Európa vezetőit jobban érdeklik az ideológiai kérdések, a szavakban alkalmazott emberi jogok, és Ukrajna sorsa, mint Európa sorsa. Mintha Európa vezetői elfelejtkeztek volna saját népükről, mindazokról, aki szavazatukkal ebbe a pozícióba juttatták őket. De mindenek előtt elfelejtkeztek azokról, akik az egész uniós rendszert életben tartják, a munkásokról.

Azokról, aki naponta egyre több órát kénytelenek ledolgozni egyre kevesebb fizetésért, csupán azért, hogy a gazdagok profitja növekedjen. Most hirtelen milyen fontos lett, hogy Európa elkezdjen fegyverkezni, mert valaki a fejébe vette, hogy Putyin öt éven belül megtámadja az EU tagországait. Most hirtelen eszébe jutott Emmanuel Macronnak, hogy  az Európai Uniónak biztosítania kell saját és Ukrajna jövőjét, ami annyit jelent, hogy a hadiiparba kell most minden pénzt befektetni.

Tudjuk jól, nem egyébről van szó, mint menekülési útvonalról. Semmi egyébről. Putyinnak ugyanis esze ágában sincs nekimenni az EU tagországoknak, amelyek NATO tagok is egyben, hiszen ezzel a saját sírját ásná meg. Azon kívül mindenki tudja, hogy az erőltetett föderalizmus soha nem vezet jóra.  Már most tapasztalhatjuk, milyen az, amikor az egyik uniós intézmény magához ragadja a hatalmat és a jól ismert szovjet módszerrel központi direktívákkal utasít tagországokat, és azokat, amelyek nem engedelmeskednek, pénzmegvonással bünteti. Mi ez, ha nem a régről olyan jól ismert szovjet „politbüró”. De a szovjetek törődtek a néppel, kiemelt szerephez juttatták a munkásosztályt és a parasztságot.

Ezzel szemben elmondhatjuk, hogy a brüsszeli buborékból parancsokat osztogatók    már régen leveszítették minden kapcsolatukat a munkásosztállyal és a farmerekkel is csak azért törődnek, mert azok traktorokkal vonulnak az utcára ellenük, és füstbombákkal árasztják el őket, ami elég komoly megmozdulás ahhoz, hogy ne keljen törődni vele. Ennek ellenére ráeresztik az olcsó ukrán búzát az európai gazdákra, akik a határon felsorakozva igyekeznek ennek az ellenük folyó aknamunkának elejét venni.

„The updated EU Industrial Strategy stresses a swift green & digital transition of EU industry and its ecosystems. Industry, public authorities, social partners and stakeholders should cooperate to create each ecosystem’s transition pathway.” – the European Commission says. De kik a szociális partnerek? Hol van a munkavállalók serege, hol van a munkásosztály, amire ez a nagyszabású, de nagy valószínűséggel semmibe vesző uniós iparpolitika épül?

Mikor ült le Ms. Ursula von der Leyen a szakszervezetek képviselőivel egyeztetni? Mikor találkozott az Európai Bizottság nagyhatalmú elnöknője a munkásosztály képviselőivel? Kérdezte e valaki a munkásokat, hogy nekik mi a véleményük Európa felfegyverzéséről? Nekik mi a véleményük az erőszakos zöld átállásról, ami miatt európai autógyárak kénytelenek bezárni és az alkalmazottakat az utcára küldeni?

Ha hinni lehetne Ursula von der Leyennek és az ilyen nagyszabású terveket valóban a legszélesebb egyeztetéssel hoznák létre, akkor a munkásoknak nem kellene az utcán kiharcolni azt, ami jogosan  jár nekik. Tudjuk, hogy a belga munkást a belga kormány szorítja meg és nyomja el, nem közvetlenül az Unió. Csakhogy a belga kormány az EU gazdaságpolitikájának részese, az uniós bürokrácia útvesztőiben kénytelen megtalálni az utat, ami nem meglepő módon mindig az, hogy a munkavállalónak, a kisembernek, a munkásnak kell fizetnie azokért a döntésekért, amiket az EU vezetői a néptől elszakadva, csupán a nagytőkések érdekeit figyelembe véve meghoznak.

Nincs ez másként a mostani hadiipari fejlesztési kérdésekkel sem. Ha a NATO nem elég, akkor valóban Európának nagyobb felelősséget kellene vállalnia saját biztonságáért, ami csak a gazdasági függetlenség növelésével és az Egyesült Államoktól és Kínától való függőségének csökkentésével lenne lehetséges.

Senki nincs az ellen, hogy az EU-t arra ösztönözze, hogy saját védelmi, gazdasági és technológiai megújulásába fektessen be. Kérdés, mit nyer ezzel a munkásosztály? Újabb lehetőségeket teremt e a számára vagy pedig újabb megszorításokat. Hiszen a fejlesztéshez pénz kell, és mint tudjuk Franciaországnak és Németországnak kimerült az államháztartása ami korlátozza saját képességeit a szükséges védelmi és egyéb prioritásokba történő beruházásokba. Akkor erre hitelből kerülne sor, amit a munkavállalók jogainak további megszorításával fizetnének vissza?

 „Trump azt üzeni Európának, hogy rajtatok múlik, hogy viselitek-e a terhet. Én pedig azt mondom, rajtunk múlik, hogy vállaljuk-e” – mondta Macron. Ki az a mi? Ugye, biztosak lehetünk benne, hogy Macron nem a munkavállalók millióira gondolt, amikor azt mondta, hogy „mi vállaljuk”. Meg kellene kérdezni őket is.

Zelenszkij azt mondta, hogy egy 150 000-200 000 fős európai haderő tartaná csak vissza Oroszországot az újabb támadástól. Honnan lenne ennyi ember? Csak nem a munkásokat akarják elvinni a munkájuk mellől, hogy a fronton harcoljanak Ukrajnáért? És akkor az asszonyoknak kellene dolgozniuk a gyárakban, mint a második világháború idején?

Ahhoz, hogy Európa véghez vigye a Macron által szorgalmazott „stratégiai ébredést”, egyszerre kell megerősítenie a védelmet és újra élesztenie a most stagnáló növekedést a dereguláció és a gazdasági integráció kirobbanásával, a tőkepiacoktól az energiáig, hogy az EU kiaknázhassa méretéből fakadó előnyöket. Ez pedig a munkásosztály beleegyezése nélkül nem fog sikerülni.

Úgy tűnik, hogy Trump hiába fújt riadót, Európa vezető politikusai még erre sem ébredtek fel.

Barcs Endre