A magyar internacionalisták megbecstelenítették az Európai Parlamentet és saját hazájukat
Az Európai Parlament fennállása óta még soha nem fordult elő, hogy valaki az utcai csőcselék fasiszta vagy szélsőbaloldali erőszakosságát bevitte volna az épület falai közé. Most egy magyar fiatalembernek sikerült. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Strasbourgban, az Európai Parlamentben tartott eszelős módon berontott Gyekiczki Márton, a hazug módon Demokratikus Koalíciónak nevezett magyar posztkommunista párt ifjúsági szervezetének tagja és mint egy gép egymás után vagy hatszor azt kiabálta magából kikelve, hogy „miniszterelnök úr, mennyiért árulta el a hazáját?” Az önmagáról és a tisztességes viselkedésről megfeledkező agitátort a magyar miniszterelnök biztonsági emberei tették ártalmatlanná, majd vezették ki a teremből.
Az eset rávilágít arra a tényre, hogy Magyarországon az egykori internacionalista szocialista rendszer nem múlt el nyomtalanul, az ma is ott él sokak lelkében. A magyaroknak negyvennégy év jutott egy olyan rendszerből, amely gyökerestül tépte ki a hazafias érzést, amely nem engedte, hogy a magyarok büszkék lehessenek saját hazájukra, hiszen folyton azt hallották, hogy szégyellni kell magukat amiért a német fasizmust támogatták a világvezető Szovjetunióval szemben, amiért bűnhődniük kell, és nem tehetnek egyebet, mint azt, hogy hűségesen szolgálják az internacionalista központosított, Moszkvából irányított rendszert. Haza nem létezik, hallották a tanítást az iskolában és a politikusoktól, a nemzetközi munkásmozgalom létezik csupán, amely át fogja venni a világ irányítását. Kiölték a magyar kultúrát, helyette éjjel nappal orosz csasztuskákat és mozgásmozgalmi dalokat kellett hallgatniuk az egyetlen, a párt által irányított rádióban.
Nem csoda ezek után, hogy ezt az érzést a fent említett Demokratikus Koalíció párt elnöke, akik vezetőt szerepet töltött be a kimúlt szocialista rendszer ifjúsági mozgalmában, magával hozta az Európai Unióba is, ahol partnerekre lelt az Európát uraló internacionalista, világuralomra törő pártcsaládokban, amelyek különböző színekben, néppártnak, szocialistának és zöldnek álcázva magukat terjesztik tovább a létező szocializmusban megismert tant: nemzetek nem léteznek, hazafiság nincs, a nemzetek feletti, központosított apparátusé a jövő.
Ilyen körülmények között és a hatalmas tőkével megtámogatott hihetetlen túlerővel szemben szinte lehetetlen felvenni a harcot. A nemzeti konzervatívok azonban megkísérlik a szinte lehetetlent és mivel oldalukon az igazság, mivel nem lehet erőszakot tenni az emberi természet felett, nem lehet társadalmakat nemátalakító műtétekkel és LMBTQ diktatúrával irányítani, ezért biztosak lehetünk, hogy képesek lesznek legyűrni a liberális szellemben megjelenő gonoszt.
Nagy utat kell még megtenni ahhoz, hogy a nemzeti konzervatívoknak a Nemzeti Konzervatív Elvi Nyilatkozatában foglaltak valóra váljanak, hogy a fejlett világ polgárai visszanyerhessék hagyományos hitüket, intézményeiket és szabadságjogukat. A nyilatkozat a „hazafiságban és bátorságban, becsületben és hűségben, vallásban és bölcsességben, gyülekezetben és családban, férfiban és nőben, szombatban és szentben, valamint értelemben és igazságosságban” rejlő erények helyreállítására szólít fel, mint „szabadságunk, biztonságunk és jólétünk visszaszerzésének és fenntartásának előfeltételére”.
Az Európai Parlamentben történt eset is megerősíti, hogy a harcot nem szabad feladni.
Barcs Endre
