Hétköznapi liberális fasizmus az Unióban: Az EU legfelsőbb bírósága kimondta, hogy a tagállamoknak kötelezően el kell ismerniük a nemi identitás megváltozását
Az Európai Unió tagállamainak el kell ismerniük a más országokban szerzett nemváltoztatást és a hozzá kapcsolódó keresztnevet – döntött pénteken az EU legfelsőbb bírósága, egy román állampolgárnak adva igazat.
A fasizmus mindig faji alapú volt, nincs ez másként az Európai Unióban sem, ahol a liberális fasiszták a gender elméletet ugyanúgy használják, ahogyan Hitler lépett fel annak idején a kisebbségekkel szemben. Én most a zsidók kiírtásának tervére gondolok, a biológiai faj “feljavításának” elméletére, az eugenetikára, aminek alapján Mengele az auschwitzi haláltáborban borzalmas emberkísérleteit végezte, és ami ma sem áll távol a liberális fasisztáktól.
Nem érdekes, hogy az Európai Unió, természetesen az Egyesült Államokat utánozva, ismét a biológiát hívja segytségül politikai hatalmának életbentartása érdekében. Kezdődött minden a nők társadalomban betöltött szerepének megkérdőjelezésével, az anyaságnak, mint olyannak a tagadásával a személyi jogokra hivatkozva, a családnak, mint olyannak a tagadásával a liberalizmus individumokra épülő filozófiájára alapozva. Eljutottunk oda, az Európai Unió immár kényszert alkalmaz a numerus calusus bevezetésével arra, hogy a nők ne vállalhassák fel tradicionális, a természet által nekik adatott szerepet. Ma már a fasizmusból jól ismert numerus clausus alapján fogják vissza a férfiakat ahazug egyenlőség nevében, így már ott tartunk, hogy az Európai Bizottságban a hat alelnökből négy nő és csak kettő a férfi, és ehhez jön az elnök, Ursula von der Leyen, aki ugyancsak nő. A vak is látja a diktatórikus kényszer működését.
Ma már ott tartunk, hogy a liberális fasizmus már nem is akar különbséget tenni férfi és nő között, azt mondja ” minden ember szabadon és egyformának születik, biológiai megkötöttség nélkül, a szexualitás nem más, mint a társadalomban betöltött szerep, amit az egyén maga vélaszthat meg.” Ennél szebben azt hiszem le sem lehet írni a gender alapú liberális fasizmust.
Ehhez az elmélethez kapcsolódik most az Európai Bíróság döntése, amely szerint az uniós joggal ellentétes, ha egy uniós állam „megtagadja egy állampolgár születési anyakönyvi kivonatában a keresztnév és a személyazonosság más tagállamban jogszerűen szerzett megváltoztatásának elismerését és bejegyzését…”.
A bíróság szerint az ilyen elismerés megtagadása „akadályozza a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog gyakorlását”, mivel „az ilyen megtagadásból eredő személyazonosságok közötti eltérés… nehézségeket okoz egy személy számára” a mindennapi életben, beleértve „súlyos szakmai, adminisztratív és magánéleti kellemetlenségeket”.
A mostani ítélet azt követően született, hogy egy bukaresti bíróság kérte az uniós bíróságtól az iránymutatást arra vonatkozóan, hogy egy román és brit kettős állampolgárságú férfi, aki 2020-ban az Egyesült Királyságban törvényesen elismertette férfi nemi identitását, ám a román hatóságok nem fogadták el megváltoztatott nemét és megtagadta tőle a keresztnevét megváltoztató új születési anyakönyvi kivonat kiállítását.
A romániai LMBTQ-emberek jogait védő, természetesen uniós pénzből fenntartott Accept egyesület sajtótájékoztatón „a romániai transzneműek nagy győzelmeként” üdvözölte a döntést, hangsúlyozva, hogy ez volt az „első alkalom”, hogy a legfelsőbb bíróság ilyen ügyben döntött.
Barcs Endre