A francia kormány amerikai mintára bevezette az egyetemi “woke” ideológiát. Az egyetemisták, a szélsőjobb és a francia értelmiség egy része tiltakozik ellene
Nem sokkal azelőtt, hogy a francia Nemzeti Összefogás megsemmisítő választási vereséget mért Emmanuel Macron centrista erőire a júniusi európai szintű választásokon, a szélsőjobboldali párt szemináriumot tartott egy, a vezetői számára létfontosságú témáról: a “wokeizmus veszélyéről”.
A workshopon, amelyet a Nemzeti Összefogás 28 éves elnöke, Jordan Bardella nyitott meg, egy sor jobboldali értelmiségi vett részt, akik felemelték a szavukat az általuk “importált neurózisnak” nevezett jelenség ellen, amelynek “célja, hogy felforgassa a nemekről alkotott elképzelésünket”, és “bűntudatot keltsen bennünk” Franciaország gyarmati hatalomként eltöltött történelme miatt.
Bardella nem éppen az árral szemben úszott. Franciaországban Macron elnöktől kezdve a Nemzeti Összefogás jobboldali riválisaiig mindenki célba vette a woke ideológiát, és azt a Big Mac-ekkel és a Levi’s farmerekkel egyenrangú amerikai kulturális importnak minősítette. Ebben a tekintetben technikailag nem tévednek: a “woke mozgalom” – a nemekkel, faji és bevándorlással kapcsolatos politikailag progresszív eszmék mozgósítása – amerikai eredetű jelenség, amely azután került be a köztudatba, hogy 2014-ben a Missouri állambeli Fergusonban egy rendőr megölt egy afroamerikai tinédzsert, Michael Brownt.
Az azóta eltelt évtizedben az “ébredés” fogalma a rendőri erőszakon túl a progresszív eszmék sokkal szélesebb spektrumára terjedt ki. “Úgy látom, hogy bizonyos társadalomtudományi elméleteket teljes egészében az Egyesült Államokból importáltak, az ő problémáikkal, amelyeket tisztelek, és amelyek léteznek, de amelyeket csak hozzáadnak a miénkhez” – mondta Macron 2020-ban.
De itt van a bökkenő. A “Le wokisme”, amit a franciák teljes szivükből gyűlölnek, nem is olyan idegen, mint ahogy azt a kritikusai elhitetik. Valójában szellemi genealógiája – legalábbis részben – az 1960-as évek francia értelmiségiekhez vezethető vissza, akik elemezték és “dekonstruálták” a hatalom nyelvét és szimbolikáját, elindítva ezzel egy globális egyetemi mozgalmat.
Most a franciák, élükön az újraéledő szélsőjobboldallal, elszántan törlik nem csak a mai ébredő ideológiát, hanem a baloldali gondolkodás egészét is, amelyből az egyetemi tüntetések és az antikolonialista mozgalom révén alakult ki. Franciaország teljes lakossága beleszólhat a vitába, mivel vasárnap előrehozott választásokra készül, amelyeken Bardella lehet Franciaország első szélsőjobboldali miniszterelnöke a második világháború óta.
A le wokisme elleni harcban a francia populista jobboldal és értelmiségi szövetségesei saját, egymással versengő elképzeléseiket vetik be, amelyek abból a meglehetősen paranoiás nézetből fakadnak, hogy a nyugati civilizációt a migránsok és baloldali szövetségeseik ostromolják. És ezek viharral veszik be a globális populista jobboldalt, elcsábítva mindenkit Magyarország populista miniszterelnökétől, Orbán Viktor miniszterelnöktől kezdve Marjorie Taylor-Greene republikánus törvényhozóig és Donald Trump volt amerikai elnök (és jelenlegi republikánus jelölt) nagyszámú követőjéig.
Emlékeznek Trump hírhedt 2016-os beiktatási beszédére, amely az “Amerikai vérengzés” címet viselte, és amelyet George W. Bush volt amerikai elnök “valami furcsa szarságnak” nevezett? Franciaországnak és jobboldali értelmiségének köszönheti, hogy inspirálta a beszéd apokaliptikus hangulatát. Az egyik bejelentett szerző, Steve Bannon, a Trump-féle Fehér Ház korábbi vezető stratégája a francia jobboldali eszmék ismert rajongója, aki a “Le Camp des Saints”-ot – Jean Raspail 1973-as, hallucinációs kultikus regényét, amely Európát analfabéta migránsok által elárasztottnak képzeli – egyik szellemi példaképeként említi.
“Ezt a francia millenarizmust, amely a migránsokról szóló vízióival elnyomja a la France profonde-ot, elég sikeresen exportálják és lelkesen átveszik máshol, Orbántól Donald Trumpig” – mondta Danilo Scholz, az európai szellemtörténetre szakosodott történész.
Ha a wokeizmus elleni harcnak ilyen sok támogatója van Franciaországban, az talán azért van, mert ez az ideológia szembemegy a francia V. Köztársaság színvak etikájával. Az Egyesült Államokkal ellentétben, ahol az embereket általában megkérdezik, hogy egy adott etnikai hovatartozáshoz tartozónak vallják-e magukat, Franciaországban az ilyen kérdések illegálisak, és a rasszizmus egyik formájának tekintik őket. A társadalmon belüli etnikai és vallási különbségek elismerésével szembeni hivatalos ellenállás még akkor is fennmaradt, amikor tanulmányok az észak-afrikai és muszlim jelentkezőkkel szembeni munkahelyi diszkriminációt hangsúlyozzák, és a rendőri erőszak folytatódik, ami a kritikusok szerint a rendőri taktikákba, sőt magába a francia államba is beépült rasszizmus bizonyítéka.
Amit Franciaországban kevesen hajlandóak elismerni, az az amerikai egyetemi kampuszokon megtestesülő woke ideológia és a francia posztkoloniális elmélet közötti kapcsolat. “Van ennek az amerikai belföldi aspektusa, amely a rabszolgaság és a faji kapcsolatok történetéhez kapcsolódik, és van a globális aspektus, amely a nyugati gyarmatosítás örökségére összpontosít, és arra, hogy az hogyan rontotta el a világot” – tette hozzá Scholz. “Mindkettőnek bizonyos értelemben előzményei vannak a francia posztkoloniális és posztstrukturalista mozgalmakban az 1960-as években.”
Bár a woke ideológia önmagában véve amerikai jelenség, Scholz rámutatott, hogy a posztkoloniális és a genderelméleti mozgalmak ősei – köztük olyan írók, mint Judith Butler és Edward Said – francia értelmiségieknél tanultak, és nagy hatással voltak rájuk az 1960-as évek francia baloldali eszméi. Az olyan francia filozófusok, mint Jacques Derrida, Jean-Paul Sartre és Michel Foucault az Egyesült Államokban az egyetemek kedvenceivé váltak, és a vietnami háború elleni tiltakozásokhoz járultak hozzá.
Az éber ideológiával szembeni ellenszenv annyira általános Franciaországban, hogy a Nemzeti Összefogás az ellene való küzdelem nagy részét az ország jelenlegi mainstream vezetőire bízza, akik a jelek szerint örömmel tesznek eleget ennek. Ilyen például a Laboratoire de la République nevű agytröszt, amelyet Macron kabinetjének egy korábbi tagja alapított.
“Ezek a mozgalmak óriási befolyással bírtak, de most egyre inkább úgy érezzük, hogy a csirkék hazaérkeznek” – tette hozzá Scholz.
Forrás: Politico
