Neo-feudalizmus: új középkor felé haladunk?
Egyre több gondolkodó kérdőjelezi meg azt a politikai, katonai és gazdasági hatalomgyakorlást, amit a vesztfáliai béke óta eddig adottnak tekintettünk. Jánisz Varufákisz görög politikus, hazájának volt pénzügyminisztere a technofeudalizmusról írt új , most megjelent könyvében azt boncolgatja, hogy a pénz levált a tényleges gazdaságról, ezáltal a kapitalizmus eddig nem ismert változata jött létre, amit ő technofeudalizmusnak nevez. Ahogy írja: „ Az értékek kinyerése a piacokról mindinkább az olyan digitális platformok irányába tolódott el, mint amilyen a Facebook és az Amazon. Ezek a platformok már nem oligopolisztikus vállalatokként működnek, hanem magánkézben lévő hűbérbirtokokként, uradalmakként.”
Bernie Sanders amerikai szenátor, a Progressive International globális kommunista mozgalom megteremtője ugyanerre a jelenségre a „korlátlan kapitalizmus” kifejezést használja, melynek hatásait kiszámíthatóan kíméletlennek tartja és így nyilatkozik róla: “mindent elpusztít, ami a profitszerzés útjába áll. Tönkreteszi a környezetet. Tönkreteszi a demokráciánkat. Gondolkodás nélkül eldobja az embereket. Soha nem fogja biztosítani a munkavállalók számára azt a beteljesülést, amit az amerikaiak joggal várhatnak el a karrierjüktől. A féktelen kapzsiság és az emberi tisztesség megvetése hajtja.”
Megjelent a jelenlegi kapitalista rendszer bírálata a jobboldalon is, ahol ezt a mostani , teljesen új jelenséget „neomedievalizmus” néven írják le. E gazdasági és társadalmi filozófia követői szerint is az új középkor felé haladunk.
A neomedievalizmus gondolatát a politikai elméletben először Hedley Bull teoretikus tárgyalta 1977-ben a The Anarchical Society (Az anarchikus társadalom) című könyvében: A Study of Order in World Politics (A rend tanulmánya a világpolitikában) címmel, hogy leírja az állami szuverenitás erózióját a mai globalizált világban:
„Elképzelhető az is, hogy a szuverén államok eltűnnek, és helyükbe nem egy világkormány, hanem a nyugati kereszténységben a középkorban létező egyetemes politikai szervezet modern és világi megfelelője lép. A középkori feudális rendszerben egyetlen uralkodó vagy állam sem volt szuverén abban az értelemben, hogy egy adott terület és a keresztény lakosság egy adott szegmense felett rendelkezett volna; mindegyiküknek meg kellett osztania a hatalmát az alatta lévő vazallusokkal, valamint a pápával és (Németországban és Itáliában) a Szent Római Császárral. A nyugati kereszténység egyetemes politikai rendje alternatívát jelent az államok jelenlegi rendszerével szemben, amely még nem testesíti meg az egyetemes kormányzást.”
Bull úgy véli, hogy az egyetemes társadalom “egy új középkor” vagy “az egyetemes politikai rend neo-középkori formája” felé halad, amelyben az egyéni jogok és a “világ közjójának növekvő érzete aláássa a nemzeti szuverenitást”.
Véleménye szerint egy ilyen rendszer segíthetne “elkerülni a szuverén államok rendszerének klasszikus veszélyeit, az átfedő struktúrák és a keresztirányú lojalitások olyan struktúrája révén, amely minden népet egy egyetemes társadalomban tart össze, ugyanakkor elkerüli a világkormányban rejlő koncentrációt”, bár “ha ez a nyugati kereszténység precedenséhez hasonló lenne, akkor több mindenütt jelenlévő és folyamatos erőszakot és bizonytalanságot tartalmazna…
Az Európai Unió „középkori” jellegzetességei
Az előbb elmondottak a francia elnök, Emmanuel Macron érdeklődését is felkeltették. Szerinte „az Európai Unióban a funkcionális és területi vonalak mentén megosztott szuverenitás, a porózus határok, valamint a normákkal és értékekkel indokolt biztonsági irányelvek nem egy modern európai szuperállamra, hanem egy, a középkorra emlékeztető rendszerre utalnak. „
A kialakulóban lévő új rendszer alapjaiban változtatja meg Európa önazonosításának és kormányzásának módját, amely a második világháborút követő gazdasági hanyatlással együtt fejlődik ki. Az EU intézményi ügyesen érvényesítették gazdasági és diplomáciai ellenőrzésüket a leendő tagok felett, és pénzügyi és jogi ösztönzőkkel arra ösztönözték a tagjelölteket, hogy a szabályozást az európai normákhoz igazítsák.
Ez ellentétben áll a westfáliai államok által alkalmazott erőszakos felvásárlással, és jobban hasonlít a középkori hatalmak politikai preferenciáihoz. Az olyan polgári intézményeket, mint a királyi házasság, az öröklés, a kereskedelem és az egyház szellemi hatalma, a terjeszkedés eszközeiként előnyben részesítették a hadviseléssel szemben.
Hasonlóképpen az EU sem hagyományos hadviseléssel, hanem a demokratikus feltételesség megkövetelésével és a hatalmi különbségek kihasználásával szerezte meg a volt szovjet csatlós államokat.
Az EU-ban már eleve meglévő többsebességes rendszer alakította az európai integrációt, a centrum és a periféria közötti törésvonalak pedig archetipikusan középkori módon alakultak ki.
A tagság révén a magasan integrált államok messzebbre mutató célokat követhetnek, többek között védelmi (PESCO/NATO), monetáris (eurózóna), politikai (EU) és migrációs (schengeni övezet) célokat, hogy csak néhányat említsünk.
A differenciált integráció, amelynek során a volt keleti blokk országai egyedi körülményei szerint integrálódtak az uniós intézményi rendszerbe, a nem kormányzati intézmények lépcsőzetes határait hozta létre, például azzal, hogy Európa volt keleti blokkjának országai többnyire az euróövezetből és a schengeni térségből is kimaradtak.
A távolabbi határmenti államok, mint Törökország és Norvégia, egyszerre vesznek részt nyugati és külső szervezetekben. A külső ellenőrzések révén az EU hozzájárult az egymást átfedő intézmények rendszeréhez, ahol az EFTA, a NATO és az európai szomszédság keresztezi egymást az olyan kormányközi szervezetekkel, mint az Északi Unió, a Török Unió és a Mediterrán Unió.
Ennek következtében Európa határai olyanok lettek, mint a középkori határvonalak, a befolyás szürke zónái, amelyek egymással versengő joghatóság alá tartoznak. Eddig a rendszer Európának hasznára vált azáltal, hogy közvetlen környezetét pacifikálta. Oroszország inváziójával azonban a korlátok élesen előtérbe kerültek, mivel a CSTO és az Eurázsiai Gazdasági Unió az elmúlt évtizedben mind behatolt Európába. A hatalom szétszóródása Európa peremvidéke felé annak kulturális – de nem politikai – befolyását eredményezte.
A középkori rendszerhez való visszatérés vesz veszélyei az Európai Unióban
A középkori rendszerhez való visszatérés nem szándékolt viszályt szülhet a kontinensen, felváltva az előző évezred “az erőnek van igaza” hatalmi számításait. A középkorban a fegyveres konfliktusok hátterében nem a rosszul felosztott területek, hanem a vallási megosztottság állt. A kereszténység Európán belüli általános elterjedésével azonban a vallási türelmetlenség megszűnt. A radikális társadalmi rendszer, a neoliberalizmus azonban kivette a kereszténységet a modern kormányzati struktúrákból, így Európa erkölcsi nézeteinek és jogi szabályainak alapját a liberális alapú és nem az egyetemes emberi jogok képezik.
A vallási tanokat kiszorító liberalizmussal szemben Európának meg kell védenie erkölcsi integritását. Ennek azonban jelenleg, a mostani uniós vezetés részéről, semmi jelét nem látjuk.
Barcs Endre
