A techno-feudális ész kritikája, avagy a pártok véleménye a techno-feudalizmusról (1. rész)
Jó hír, hogy a kritikusok egyike sem megy el olyan messzire, hogy azt állítsa, a kapitalizmus teljesen kihalt, vagy hogy visszatértünk a középkorba. Az óvatosabbak, mint Robert Brenner, (a UCLA Társadalomelméleti és Összehasonlító Történeti Központjának igazgatója, az Against the Current című szocialista folyóirat szerkesztője és a New Left Review szerkesztőbizottságának tagja)azt sugallják, hogy a jelenlegi kapitalista rendszer jellemzői – a hosszan tartó stagnálás, a vagyon politikailag irányított felfelé történő újraelosztása, az elit hivalkodó fogyasztása a tömegek növekvő elszegényedésével párosulva – a feudális elődre emlékeztetnek, még ha a kapitalizmus még mindig nagyon is uralkodik. Mindezen elmarasztaló kijelentések ellenére a baloldalon sokan úgy találják, hogy a Szilícium-völgyet vagy a Wall Streetet egyszerűen ellenállhatatlanul “feudálisnak” lehet nevezni, ahogyan sok szakértő sem tud ellenállni annak, hogy Trumpot vagy Orbánt “fasisztának” nevezze.
Van e különbség a techno-feudalizmus kritikájában a bal és a jobboldal között?
Napjaink apokaliptikus forgatókönyve spekulatív gyakorlatában a baloldal nehezen tudja megkülönböztetni magát a jobboldaltól. Valójában a két ideológiai pólus szinte már közeledik egymáshoz az új valóság közös leírásában. Mindkét táborban sokak számára a ténylegesen létező kapitalizmus vége már nem jelenti egy jobb nap eljövetelét, legyen az demokratikus szocializmus, anarchoszindikalizmus vagy “tiszta” klasszikus liberalizmus.
Ehelyett a kialakulóban lévő konszenzus szerint napjaink új rendszere nem más, mint a feudalizmus – egy -izmus, amelynek nagyon kevés tiszteletre méltó barátja van. Igaz, a mai neo-feudalizmus fülbemászó szlogenekkel, dörzsölt mobilalkalmazásokkal, sőt, még az örök virtuális boldogság ígéretével is rendelkezik Zuckerberg metaversumának határok nélküli birodalmában. Vazallusai a középkori ruhájukat a Brunello Cucinelli elegáns pólóira és a Golden Goose tornacipőire cserélték. A neo-feudális tézis számos híve azt állítja, hogy a felemelkedés egybeesik a Szilícium-völgy felemelkedésével. Ezért gyakran hangzanak el olyan kifejezések, mint “techno-feudalizmus”, “digitális feudalizmus” és “információs feudalizmus”. Az “intelligens feudalizmus” még nem nyert nagy teret, de talán nincs is messze.
A jobboldalon a “visszatérés a feudalizmushoz” tézis leghangosabb képviselője a konzervatív városteoretikus Joel Kotkin, aki az “éber” techno-oligarchák hatalmát vette célba a The Coming of Neo-Feudalism (2020) című könyvében. Míg Kotkin a “neo” jelzőt választja, addig Glen Weyl és Eric Posner, a fiatalabb, neoliberálisabb gondolkodók a “techno” előtagot választották sokat vitatott Radical Markets (2018) című munkájukban.
“A techno-feudalizmus” – írják – “visszaveti a személyes fejlődést, ahogyan a feudalizmus visszaveti az oktatás megszerzését vagy a földterület javításába való befektetést. A klasszikus liberálisok számára természetesen a politika által korrodált kapitalizmus mindig a feudalizmusba való visszaesés határán van. A radikális jobboldalon azonban egyesek a neo-feudalizmust olyan projektnek tekintik, amelyet fel kell karolni.
A “neoreakció” és a “sötét felvilágosodás”
A “neoreakció” vagy a “sötét felvilágosodás” elnevezéssel illetett, milliárdos befektető Peter Thielhez közel álló csoportok közül sokan. Közéjük tartozik a neoreakciós technológus és értelmiségi Curtis Yarvin, aki már 2010-ben elkészített egy neo-feudális keresőmotort, amelyet aranyosan Feudlnak nevezett el. A baloldalon hosszú és egyre hosszabb azoknak a listája, akik a “feudalista” koncepciókkal kacérkodtak: Yanis Varoufakis, Mariana Mazzucato, Jodi Dean, Robert Kuttner, Wolfgang Streeck, Michael Hudson, és ironikus módon még Robert Brenner is.
A techno-feudalizmus és a fasizmus
A történelmi fasizmussal vagy feudalizmussal való tényleges kapcsolat lehet, hogy gyenge, de a felfogás az, hogy a kiáltványban van elég sokkoló érték ahhoz, hogy felrázza az önelégültségből a kábult közönséget. Varoufakis esetében a techno-feudalizmus leginkább a mennyiségi lazítás perverz makrogazdasági hatásairól szól. Mazzucato számára a “digitális feudalizmus” a technológiai platformok által generált meg nem érdemelt jövedelemre utal. A neo-feudalizmust gyakran javasolják, hogy a digitális gazdaság legfejlettebb ágazataiban, ahol a baloldal legokosabb elméi még mindig nagyon sötétben tapogatóznak, fogalmi tisztánlátást teremtsenek.
A történelmi fasizmussal vagy feudalizmussal való tényleges kapcsolat lehet, hogy gyenge, de a fogadás az, hogy a kiáltványban van elég sokkoló érték ahhoz, hogy felrázza az önelégültségből a kábult közönséget. Varoufakis esetében a techno-feudalizmus leginkább a mennyiségi lazítás perverz makrogazdasági hatásairól szól. Mazzucato számára a “digitális feudalizmus” a technológiai platformok által generált meg nem érdemelt jövedelemre utal. A neo-feudalizmust gyakran javasolják a digitális gazdaság legfejlettebb ágazataiba, ahol a baloldal legokosabb elméi még mindig nagyon sötétben tapogatóznak, fogalmi tisztánlátást teremtsenek.
Az az elképzelés, hogy a feudalizmus visszatérőben van, a kapitalizmust extrakcionistaként elítélő baloldali kritikákkal is összhangban van. Ha a mai kapitalisták csupán lusta haszonlesők, akik semmit sem tesznek hozzá a termelési folyamathoz, nem érdemlik meg, hogy visszaminősítsék őket a feudális földesurak státuszába? A baloldali értelmiség média- és mémbarát figurái nem mutatják a megszűnés jeleit.
Forrás: New Left Review
