
Észtország legalizálta az azonos neműek házasságát

Az észt törvényhozók kedden megszavazták az azonos neműek házasságának legalizálását, elsőként a balti államok közül. A törvény jövőre lép hatályba.
“Ez egy olyan döntés, amely senkitől sem vesz el semmit, de sokaknak ad valami fontosat” – mondta Kaja Kallas észt miniszterelnök a szavazás után.
“Mindenkinek joga kell, hogy legyen ahhoz, hogy összeházasodjon azzal a személlyel, akit szeret és akivel el akar kötelezni magát” – tette hozzá Kallas, aki szerint “büszke Észtországra”.
A javaslatot 55 igen szavazattal, 34 nem ellenében fogadták el. Kallas kormánya túlélte a döntéshez kapcsolódó bizalmatlansági szavazást is.
Az azonos nemű párok 2014 óta köthetnek polgári házasságot Észtországban. De eddig tartott, amíg a parlament kijavította azokat a jogi kiskapukat, amelyek megakadályozták, hogy az azonos neműek ugyanazokat a kedvezményeket élvezzék, mint a heteroszexuális párok.
Forràs: AFP