Jean Monnet…térj vissza!
Az évszázadok során számos jeles személyiség álmodott Európa népeinek egyesítéséről, Goethétől Victor Hugóig, és nemrégiben Richard Coudenhove-Kalergi osztrák-magyar grófig! Ezek az álmok azonban szembekerültek az európai nagyhatalmak ambícióival, a kis nemzetek függetlenségi törekvéseivel, valamint – egészen egyszerűen – érdekellentétekkel és szomszédsági konfliktusokkal. Az álmok elpárologtak, belefulladtak a testvérháborúk vérébe.
Jean Monnet volt az egyetlen ember, aki képes volt ezt az álmot valósággá változtatni. Pedig semmi sem predesztinálta a francia tartományi konyakkereskedő fiát arra, hogy Európa Atyja legyen, ezt az autodidakta embert, aki 16 évesen otthagyta az iskolát, ezt a “kalandort”, aki 1934-ben Moszkvában titokban feleségül vett egy gyönyörű olasz nőt! Semmi más, csak hatalmas bátorság, káprázatos megérzések és sok pragmatizmus!
Már fiatal korában is különleges bátorsággal rendelkezett, az első világháború kezdetén sikerült befurakodnia a francia miniszterelnök, Viviani irodájába, amikor a kormányt elővigyázatosságból Bordeaux-ba vonták vissza, hogy közös irányító szerv létrehozását javasolja az Egyesült Királyság és Franciaország között, hogy a háború logisztikai és gazdasági erőfeszítéseit a lehető legjobban megtervezhessék. Ez egy briliáns elgondolás volt, amely hozzájárult a szövetségesek győzelméhez, és amelyet 1940-ben ismét megismételt, ezúttal azonban már egy olyan ember tekintélyével, aki időközben a Népszövetség főtitkárhelyettese, bankár és üzletember lett, és olyan erős kapcsolatokat épített ki az Atlanti-óceán mindkét partján, hogy Roosevelt és Churchill bizalmasának tudhatta magát.
Jean Monnet már 1940-ben, az 1918 utáni német megaláztatás következményeitől vezérelve, olyan európai struktúráról gondolkodott, amely lehetővé teszi Németországnak, hogy szilárdan beilleszkedjen a demokráciák táborába. Ez egy olyan intuíció, amelyből politikusaink jól tennék, ha ma is inspirálódnának, amikor Oroszország háborúban áll Ukrajnával.
Jean Monnet pragmatizmusának teljes mértékét akkor tudta megmutatni, amikor megfogalmazta Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én a francia nemzetgyűlés előtt tett nyilatkozatát, a híres Schuman-nyilatkozatot, az Európai Közösségek alapító okiratát, először a szén- és acélipari ágazatot az ESZAK-kal, majd a nem katonai célú atomenergiát az EURATOMmal és a közös piacot az EGK-Szerződéssel.
Kevesen tudják, hogy Jean Monnet nagyon lelkes volt különösen az EURATOM és különösen az Energiaközösség gondolatáért, de sokkal visszafogottabb volt a Közös Piac gondolatával kapcsolatban, mert óvakodott az általános szabadkereskedelemtől, amelyet az ő eredeti elképzelésével való versengésnek tekintett. Az elképzelése az volt, hogy országok lépésről lépésre egyesítik fontos erőforrásaikat, és azokat közösen irányított szervezeten keresztül együtt kezelik! Jean Monnet később – munkatársai, különösen a Benelux-országok képviselői segítségével – tökéletesítette elképzelését azzal, hogy hozzáadta azt az alapelvet, hogy minden állam egyenlő, függetlenül annak méretétől: a kis Luxemburg tehát egy asztalnál ült a nagy Franciaországgal! Egy alapvető elv, amely mára feledésbe merült!
Jean Monnet ellenállását a tagországoktól független, központosított európai intézményes közszolgálat létrehozásának gondolatával szemben figyelmen kívül hagyják. Monnett úgy vélte, hogy Európa ezzel a valóságtól elszakad. Nem véletlen tartott az európai bürokrácia kialakulásától! Ez volt az egyik oka annak, hogy 1955-ben, mindössze két évvel, kilenc hónappal és 24 nappal az első elnöki kinevezése után távozik az ESZAK Főhatóságból, az Európai Bizottság elődjéből. Jean Monnet egy rövid vagy középtávú megbízatású, a nemzeti közigazgatás, a szociális és munkaadói szervezetek vagy a magánszektor képviselőiből álló, könnyített európai közigazgatást támogatott. Ezzel kapcsolatban is elmondható, hogy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor már 1955-ben lemondott minden európai közszolgálatról, amikor a valóságtól elszakadt európai bürokrácia kockázatával szembesült.
A “közösségek” gondolatát eltemették
Jean Monnet 1979. március 16-án halt meg, és 1993. november 1-jén az Európai Közösség vagy Közösségek hivatalosan is megszűnt létezni, átalakult a sokkal banálisabb és kevésbé szimbolikus “Európai Unióvá”!
Úgy tekinthető azonban, hogy az 1986-os Egységes Európai Okmány előkészítette a terepet a Közösségek gondolatának eltemetéséhez. Valójában ez a szerződés számos területen figyelemre méltó előrelépéseket tartalmaz az európai együttműködés terén, csakhogy az “európai belső piac” elsőbbségét alapozza meg, amely fokozatosan Európa alfájává és omegájává válik, ami egyáltalán nem esik egybe Monnet eredeti elképzelésével. Monnet szerint :
– A belső piac az, amely az európai szabványosítást az egyes államokban hatályban lévő szabványok kölcsönös elismerésének szilárd elvének rovására erőlteti. Az egységesség a cél, és nem a sokféleség tiszteletben tartása.
– Az Egységes Európai Okmánytól kezdve Európa külkereskedelmi politikája meggyengül, és a “közösségi preferencia” elve fokozatosan eltűnik, mivel a belső piac támogatói a belső piacot globális piacra akarják kiterjeszteni.
– A belső piac az, amely bevezeti azt az elvet, hogy az alacsony jövedelmű országokból a magas bérű országokba küldik a munkavállalókat, létrehozva ezzel a szociális dömping egy formáját.
– Az Egységes Okmánytól kezdve nem fogunk tovább aggódni az európai ipar miatt, és lemondunk a jövő tevékenységeire vonatkozó nagyszabású ambíciókról (az ESPRIT-program vége).
– Az Egységes Közokmánytól kezdve kezdődnek az egyetlen valódi közös európai politika, a mezőgazdaság elleni állandó támadások!
Ezt követően a nizzai, az amszterdami és a lisszaboni szerződésekkel befejeződik a közösségi projekt “dekonstrukciója”. Ezen szerződések alapján
– megszüntetik az Európai Bizottság kollegiális jellegét,
– megtörténik az Európai Bizottság “felhatalmazáson alapuló jogi aktusainak” legalizálása, azaz olyan jogszabályok jönnek létre, amelyeket nem kell jóváhagyniuk az államoknak és az Európai Parlamentnek, illetve nem kérik ki a társadalmi szereplők véleményét.
– Egyre nagyobb egyenlőtlenségek jönnek létre az államok között méretük szerint : ilyen a minősített többségi szavazás során a szavazatok száma, figyelembe véve az országok méretét, ilyen az Európai Parlamentben elfoglalt helyek száma, ami Németország elsőségét biztosítja…
– A decentralizált és végrehajtó európai ügynökségek számának megsokszorozása (ma már közel ötven!!), az európai köztisztviselők és beilleszkedők számának jelentős növelésével (nem sokkal 100.000 fő alatt), ami az európai kalandot karrierré és állásragaszkodássá teszi, nem pedig elkötelezettséggé és hivatássá.
A Közösségekhez és a Monnet-módszerhez való visszatérés nélkül Európa számára nincs megváltás!
Ma Európa minden eddiginél jobban megosztott, a megtévesztő látszat, és az állam- és kormányfők eredménytelenül szaporodó csúcstalálkozói ellenére. A védelem Európája továbbra is csak illúzió marad, mert a NATO-t erősítik meg, és a nemzeti hadseregeket “megvásárolja Amerika”. Az energia Európája még mindig nem létezik, mert tegnap Oroszországtól, ma Azerbajdzsántól, az Öböl menti monarchiáktól vagy az Egyesült Államoktól való függőségünk egyre csak növekszik….
Európának nagy szüksége van a Jean Monnet számára oly kedves, konkrét eredményekre. Több tucatnyi területet tudnánk felsorolni, ahol Európa tétlenkedik a polgárokat közvetlenül érintő kérdésekben. Csak egy apró példa: az erdőtüzek és természeti katasztrófák elleni küzdelemhez szükséges erőforrásaink egyesítése közös mobil egységek létrehozásával, amikor évről évre azt látjuk, hogy ezek a katasztrófák egyre súlyosabban sújtják az európai lakosságot, és Európa késve cselekszik, amikor a nemzeti erőforrások nem elegendőek.
És mi a helyzet az iparunkkal? 2022-ben először fordult elő, hogy a vegyi anyagok stratégiai fontosságú területén Európa többet importált, mint amennyit exportált. Az USA újraiparosodik, míg Európa dezindusztrializálódik! A mezőgazdaságunk vergődik, miközben az infláció az egekbe szökik! Legjobb tehetségeink elhagyják az európai kontinenst, miközben gyengén képzett migránsok áradata szállja meg Európát! Mik az európai válaszok? Csak jelentések és konferenciák, de konkrét intézkedések nélkül.
Brüsszelben már nincs bátorság, hiányzik az intuíció és a pragmatizmus!
Henri Malosse
( Henri Malosse “A bürokraták alkonya” c. könyv szerzője. Elkötelezett európai, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság volt elnöke)
