NAPI EU NAPI EU
  • Home
  • EU hírek
  • Egyéb kategória
  • Kultúra
  • Életmód
  • Világ
  • Video
EU hírek

Egetverő korrupció a korrupció ellenes harc fellegvárában, az Európai Parlamentben

by NapiEU 10 December 2022 0 Comment

Házkutatást tartottak Marie Arena belga EP-képviselő, az Európai Parlament Emberi Jogi Szakbizottsàga elnökének irodájában. Az asszisztensét vették célba. Az asszisztenst körülbelül egy évvel ezelőtt vette fel a belga EP-képviselő, hogy Afrikával és a Kongói Demokratikus Köztársasággal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozzon.

Korábban a Fight Impunity nevű civil szervezetnél dolgozott, és ennek a korábbi munkának a keretében zajlanak a házkutatások – mondta Arena. A belga szövetségi ügyészség által indított nyomozást kommentálva a képviselőnő azt mondta, hogy “az átláthatóság mellett van. Ha tehát vannak korrupcióra vagy beavatkozásra utaló tények, akkor azokat napvilágra kell hozni, és az igazságszolgáltatásnak el kell végeznie a munkáját.”

A szocialista Marc Tarabella belga EP-képviselő is gyanúsított.

Marc Tarabella (PS)  szóvivője a Belgának elmondta, hogy a képviselő irodáján sem volt pecsét. A pecsétek azonban az Európai Parlament ugyanezen folyosóján található irodára vonatkoznak, amelyet Tarabella úr egy korábbi asszisztense foglalt el. Ez az asszisztens több éven át együtt dolgozott Pier-Antonio Panzeri (S&D) volt olasz európai parlamenti képviselővel, a Fight Impunity NGO alapítójával és elnökével is.

Ez az asszisztens jelenleg az S&D képviselőcsoporthoz kapcsolódó munkatárs és az Európai Parlament alelnökének, Eva Kailinak (S&D) az élettársa – írja a Le Soir, amely a Knack című hetilappal együtt felfedte, hogy Brüsszelben házkutatások és letartóztatások zajlanak egy állítólagos bűnszervezet, korrupció és pénzmosás miatt indított igazságügyi vizsgálat részeként.

A görög Eva Kailit péntek este kizárták pártjából, a Pánhellén Szocialista Mozgalomból (PASZOK).

Összesen 16 házkutatást tartottak Ixelles-ben, Schaerbeekben, Crainhemben, Forestben és Brüsszelben, és négy embert vettek őrizetbe kihallgatásra – erősítette meg a szövetségi ügyészség. Ezt követően a vizsgálatért felelős vizsgálóbíró elé állíthatják őket.

Forràs: RTBF

Share This:

Tags: #Belga #Korrupciómegelőzési Bizottság #nyomozás #szövetségi EP ugyészség
Previous post
Next post

NapiEU

editor

Catégories

  • Afrika
  • Egyéb kategória
  • Életmód
  • EU hírek
  • Európa
  • Kína
  • Közel-Kelet
  • kultúra
  • Magyarország
  • NATO
  • Non classé
  • Oroszország
  • Tudomány
  • Ukrajna
  • USA
  • Video
  • világ
Recent Posts
Afrika

Algéria fel akarja mondani az EU-val kötött társulási megállapodást 

8 May 2025
Európa

Az AfD perel a “szélsőséges” besorolás miatt

8 May 2025
Közel-Kelet

Hollandia az EU-Izrael megállapodás felülvizsgálatát kéri

8 May 2025
EU hírek

Macron és Merz uniós hadseregről álmodozik

8 May 2025
Categories
  • Afrika 36
  • Egyéb kategória 152
  • Életmód 144
  • EU hírek 3716
  • Európa 451
  • Kína 86
  • Közel-Kelet 93
  • kultúra 175
  • Magyarország 49
  • NATO 29
  • Non classé 44
  • Oroszország 43
  • Tudomány 16
  • Ukrajna 103
  • USA 120
  • Video 12
  • világ 380
NAPI EU NAPI EU

Quick Links

About Us
Careers
Diversity & Inclusion
Newspaper in Education
Today's Paper
Digital Library
© Copyright 2025. All rights reserved.