COP27: “az éghajlati pokolba vezető autópálya”
Miközben a világ vezetői az egyiptomi Vörös-tengeri üdülővárosban, Sharm El Sheikben találkoznak, az emberiség jövőjével kapcsolatos figyelmeztetések egyre hangosabbak.
Az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres megfogalmazása szerint “az éghajlati pokolba vezető autópálya” ezen szakaszában a világ népei évente két héten át részesülnek a COP ülésekben. Minden évben elhangzik némi igazság a kapitalizmus és az imperializmus által bolygónkon okozott pusztításról és a világ népességére váró katasztrófáról.
De az igazság önmagában nem hajlítja meg a hatalmat. Gazdasági rendszerünk néhányakat elképesztően, elképzelhetetlenül gazdaggá tesz. A Chevron, az ExxonMobil, a BP, a Shell és a Total együttesen több mint 170 milliárd dolláros nyereségre tett szert az elmúlt évben – ez jelentős növekedés az előző évhez képest. Vezetőik nem hagyják, hogy egy kis igazság – és sok nyomorúság – a bónuszbőség útjába álljon.
Ezért van az, hogy számos nem kormányzati szervezet, sőt a világ egyes vezetőinek jószándékú kérései a változásért minden évben terméketlen talajra hullnak. Guterres “történelmi paktumot szorgalmaz a fejlett és a fejlődő gazdaságok között – egy éghajlati szolidaritási paktumot”. Igaza van abban, hogy “az emberiségnek választania kell: együttműködik vagy elpusztul. Vagy egy éghajlati szolidaritási paktum, vagy egy kollektív öngyilkossági paktum”. De az emberiség választási lehetőségét a legnagyobb vállalatok és az általuk befolyásolt gazdag kormányok túszként tartják fogva.
Ezért még az olyan enyhe reformok, mint például az olajvállalatok nyereségének 10 százalékos adóztatása az éghajlatváltozás okozta veszteségeket és károkat elszenvedő szegényebb országok támogatására, valószínűleg nem kerülnek be a jövő heti megállapodásba. Az emberiség valódi uralkodói még ezeknek a politikáknak is ellenállnak, amelyek csak egy cseppet jelentenének a tengerben a szükséges támogatásból, és nem lassítanák le a kapitalizmus bolygói ámokfutását.
Természetesen az ilyen korlátozott reformok semmit sem tennének annak érdekében, hogy megoldják azt, amivel a globális dél tartozik. Ahogy Mia Mottley, Barbados miniszterelnöke érvelt: “mi voltunk azok, akiknek a vére, verejtéke és könnyei finanszírozták az ipari forradalmat. Vajon most kétszeresen is veszélyben vagyunk-e azzal, hogy az ipari forradalomból származó üvegházhatású gázok miatt nekünk kell megfizetnünk a költségeket?”. Ez, mint Mottley kijelentette, “alapvetően igazságtalan”.
Ennek az alapvető igazságtalanságnak neve is van: a kapitalizmus uralma.
A kolumbiai Gustavo Petro, a PI Tanácsának tagja világosan fogalmazta meg, hogy mire van szükség, amikor azt állította, hogy “az éghajlati válságot csak akkor lehet leküzdeni, ha felhagyunk a szénhidrogének fogyasztásával”. Ez csak akkor történhet meg, ha az országok “a rendszert változtatják meg, nem az éghajlatot”, ahogyan a venezuelai Nicolas Maduro mondta, Hugo Chávez néhai elnökre hivatkozva.
De hogyan tudnak a világ népei részt venni a gazdaság és a társadalom ilyen drámai átalakításában?
Petro számos ésszerű, továbbvivő reformot vázolt fel, amelyekkel megkezdődhetne a munka. Jelenleg azonban nincs olyan mechanizmus, amellyel ezeket keresztül lehetne vinni.
A COP27-en elhangzott egyik elképzelés szerint “a fejlődő világ az éghajlatváltozás áldozatainak ellensúlyozó blokkjaként lépne fel”, ahogyan Emmerson Mnangagwa zimbabwei elnök fogalmazott. A blokkként való tárgyalás a helyes irányba tett lépés lenne – és a globális dél szolidaritásának erőteljes kinyilvánítása -, de önmagában ez nem elég. Ahogy Jason Hickel antropológus írta a héten, “egy bizonyos ponton szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy az uralkodó osztályt udvariasan megkérni, hogy hagyja abba az éghajlatpusztítást, nem fog működni”.
A globális fórumokon – a COP27, a G77, a BRICS vagy más struktúrák révén – blokkként fellépni szükséges, de nem elégséges. Önmagában nem kezeli azt a hatalmi egyensúlytalanságot, amely a bolygónkat a pusztulás felé sodorja. A dolgok megváltoztatásához a világ progresszív erőinek meg kell találniuk a módját, hogy a tiltakozásból a hatalomba lépjenek.
Ez azt jelentené, hogy nem csak a meglévő intézményekben kell közösen fellépni, hanem meg kell találni a módját annak, hogy megszakítsuk a pusztítást, és együttműködve olyan alternatív intézményeket és folyamatokat építsünk, amelyek képesek egy méltóságteljes világot létrehozni.
Forràs: Progressive Internationale
