NINCS VISSZAÚT ( 4.rész)
Egyszer a világjárvány véget ér, ahogy az ukrajnai háború is. De a globalizáció nem fog visszatérni oda, ahol egy évtizeddel ezelőtt volt. De nem is fog teljesen eltűnni. Az ötletek és bizonyos mértékig az adatok továbbra is áramlani fognak a határokon át. Ahogyan számos áru és szolgáltatás is, bár sokkal kevésbé bonyolult ellátási láncokon keresztül.
A McKinsey & Company tanácsadó cég 2021-es felmérésében a megkérdezett globális ellátási láncok vezetőinek 92 százaléka azt mondta, hogy már megkezdték ellátási láncaik átalakítását, hogy azok helyi vagy regionális jellegűek legyenek, növeljék redundanciájukat, vagy biztosítsák, hogy ne egyetlen országtól függjenek a létfontosságú szállítások tekintetében.
A kormányok számos ilyen változtatást ösztönöztek, akár jogszabályokkal, mint például a Biden-kormány iparpolitikai törvényjavaslata, akár iránymutatásokkal, mint például az Európai Unió új ipari stratégiája, amelyek mindegyike az ellátási láncok átalakítását célozza, hogy azok kevésbé legyenek kiszolgáltatottak.
Az eljövendő poszt-neoliberális gazdasági rend pontos formája még nem világos. De valószínűleg sokkal lokálisabb, heterodoxabb, bonyolultabb és többpólusú lesz, mint a korábbiak. Ezt gyakran rosszként állítják be – az Egyesült Államok számára ez egy lejtmenet, a világ nagy része számára pedig kockázatot jelent. A politika a nemzetállamok szintjén zajlik. A poszt-neoliberális világban pedig a politikai döntéshozók sokkal többet fognak gondolkodni a helyalapú gazdaságról, miközben a hazai és a globális piacok igényeinek kiegyensúlyozásán dolgoznak.
Ez már most is zajlik a kereskedelem területén. Az Egyesült Államokban például mindkét nagy politikai párt joggal kérdőjelezi meg a neoliberális kereskedelempolitika bizonyos aspektusait. Azt az elképzelést, hogy a helyi politika és a kulturális értékek nem számítanak, amikor a kereskedelempolitikáról van szó, megcáfolja a tekintélyelvű országok, különösen Kína felemelkedése. Részben ennek eredményeként a Biden-kormányzat fenntartotta a Trump által a kínai termékekre kivetett vámok nagy részét, és igyekezett a nemzetbiztonság szempontjából kritikus fontosságú áruk hazai gyártását támogatni.
A nacionalizmus nem mindig jó dolog, de a hagyományos gazdasági bölcsesség megkérdőjelezése igen. Az olyan gazdag országok, mint az Egyesült Államok, a pénzügyek és a szoftverfejlesztés kivételével nem szervezhetnek ki mindent a feltörekvő piacokra anélkül, hogy ne tennék magukat – és a tágabb értelemben vett gazdasági rendszert – sebezhetővé a sokkhatásokkal szemben. A hagyományos kereskedelempolitikának ezért fejlődnie kell, mivel az országoknak és régióknak újra kell gondolniuk a növekedés és a biztonság, a hatékonyság és a rugalmasság közötti egyensúlyt. A globalizáció elkerülhetetlenül át fog alakulni regionalizációvá és lokalizációvá.
Gondoljunk csak a feldolgozóiparról szóló vitára, amely a legtöbb gazdag országban és sok szegény országban is a munkahelyek kis és csökkenő hányadát teszi ki. Egyes közgazdászok azzal érvelnek, hogy az országoknak le kellene mondaniuk a gyári munkáról, ahogy a táplálékláncban feljebb lépnek a szolgáltatások felé, és az alacsonyan képzett munkaerőt magasabb képzettségűekre cserélnék. A feldolgozóipar és a szolgáltatások azonban mindig is jobban összekeveredtek, mint azt a foglalkoztatási adatok sugallják, és egyre inkább össze fognak keveredni.
A kutatások azt mutatják, hogy a tudásintenzív vállalkozások mindenféle fajtája a feldolgozóipari központokban bukkan fel a leggyakrabban, ami nagyobb általános növekedést eredményez. Nem csoda, hogy az olyan ipari nagyhatalmak, mint Kína, Németország, Japán, Dél-Korea és Tajvan úgy döntöttek, hogy úgy védik ipari bázisukat, ahogyan az Egyesült Államok nem teszi. Ezt nem pazarló támogatásokkal vagy az importhelyettesítéshez hasonló sikertelen politikákkal tetszik, hanem a nagy növekedési potenciállal rendelkező iparágak ösztönzésével és az ezeket támogató munkaerő képzésével. Az Egyesült Államok és más fejlett országok most ezt kívánják tenni, különösen az ellátási lánc kulcsfontosságú részein, például a félvezetőknél, és a stratégiailag fontos iparágakban, például az elektromos járműveknél.
Forràs: Foreign Affairs Szerzo: Rana Foroohar (folyt. kov.)
