A POSZT-NEOLIBERÁLIS VILÁG (6. rész)
A neoliberális világhoz hasonlóan a poszt-neoliberális világ is kihívásokat, egyben lehetőségeket tartogat. A deglobalizációt például számos inflációs tendencia fogja kísérni (bár a technológia továbbra is deflációs tendenciát fog mutatni).
Az ukrajnai háború véget vetett az olcsó orosz gáznak. A szén-dioxid-semlegességre való globális törekvés a fosszilis tüzelőanyagok használatának állandó adóját fogja hozzáadni. A vállalatok és kormányok által az ellátási láncok megerősítésére fordított kiadások rövid távon inflációt gerjesztenek (bár amennyiben ez olyan stratégiai iparágakat támogat, mint a tiszta technológiák, ez végső soron serkenti a növekedést és javítja a most beruházó országok költségvetési helyzetét). Eközben az amerikai jegybank kötvényvásárlási programjának befejezése és az ismételt kamatemelések határt szabnak a könnyű pénznek, ami az áruk és szolgáltatások árát felfelé nyomja.
Szép, új világ
Ennek az új valóságnak bizonyos aspektusai jók. Mindig is rossz ötlet volt az autokratikus kormányokra támaszkodni a létfontosságú ellátások terén. Naivitás volt elvárni, hogy a nagyon különböző politikai gazdaságú országok egységes kereskedelmi rendszerhez tartsák magukat.
A bolygó szennyezése az alacsony haszonkulcsú áruk előállításához és hosszú távolságokra történő szállításához nem volt környezetvédelmi szempontból ésszerű. A történelmi mélységben alacsony kamatlábak három évtizeden át történő fenntartása pedig terméketlen és veszélyes eszközbuborékokat hozott létre. Ennek ellenére nem lehet megkerülni azt a tényt, hogy a deglobalizálódó világ egyben inflációs világ is lesz, legalábbis rövid távon, ami kemény döntések meghozatalára kényszeríti a kormányokat. Mindenki nagyobb rugalmasságot akar, de még nem tudni, hogy a vállalatok vagy az ügyfelek fizetnek-e érte.
Ahogy az amerikai politikai döntéshozók és üzleti vezetők megpróbálják kezelni ezeket a kihívásokat, szembe kell szállniuk a hagyományos gazdasági gondolkodással. Ahelyett, hogy azt feltételeznék, hogy a dereguláció, a financializáció és a hiperglobalizáció elkerülhetetlen, inkább a regionalizáció és a lokalizáció eljövendő korszakát kellene elfogadniuk, és azon kellene dolgozniuk, hogy produktív gazdasági lehetőségeket teremtsenek a munkaerő minden szegmense számára.
A hangsúlyt a termelésre és a beruházásra kell helyezni az adósságvezérelt finanszírozás helyett. Az emberekre úgy kellene gondolni, mint a mérlegben szereplő eszközökre, nem pedig mint kötelezettségekre. Tanulni kell más országok és régiók sikereiből és kudarcaiból, levonva a helyspecifikus tanulságokat a helyspecifikus tapasztalatokból.
Az amerikaiak túl sokáig elavult gazdasági modellekkel próbálták értelmezni gyorsan változó világukat. Ez nem működött a neoliberális mánia csúcspontján sem, az 1990-es években, és ma sem fog működni. A hely mindig is számított, amikor a piacokról volt szó, és most még inkább számít, mint valaha.
Forràs: Foreign Affairs Szerzo: Rana Foroohar (folyt. kov.)
