A KÖTÖTTSÉGEK NÉLKÜLI KAPITALIZMUS (3.rész)
Ez az elképzelés sokáig működött, részben azért, mert a nemzeti érdekek és a magánvállalkozások érdekei közötti egyensúly nem borult ki túlságosan. Még Ronald Reagan elnöksége idején is érezhető volt, hogy a globális kereskedelemnek a nemzeti érdekeket kell szolgálnia, nem pedig pusztán a nagy multinacionális vállalatok érdekeit. Reagan a kormányt inkább problémaként, mint megoldásként állította be, de kormánya a kereskedelmi tárgyalásokon a nemzetbiztonságot is figyelembe vette, és vámokkal és más kereskedelmi fegyverekkel lépett fel pl. a számítógépek ellátási láncának monopolizálására irányuló japán törekvésekkel szemben.
Az az elképzelés, hogy a kereskedelemnek a belpolitikai érdekek szolgálóleányának kell lennie, kiesett a Clinton-kormányzat idején, amikor az Egyesült Államok egy sor kereskedelmi megállapodást kötött, és szorgalmazta Kína WTO-ba való belépését.
Ez utóbbi fejlemény olyan szeizmikus változást jelentett, amely eltávolította a védőkorlátokat a globális gazdaságból. Adam Smith, a modern kapitalizmus atyja úgy vélte, hogy a szabad piacok megfelelő működéséhez a résztvevőknek közös erkölcsi keretre van szükségük. Az Egyesült Államok és számos más liberális demokrácia azonban hirtelen olyan országokkal került jelentős kereskedelmi kapcsolatokba – Oroszországtól és a közel-keleti petrosztatikus államoktól kezdve számos latin-amerikai diktatúrán át a legnagyobb és legproblémásabb kereskedelmi partnerig, Kínáig -, amelyeknek alapvetően eltérő erkölcsi kereteik voltak, a gazdasági kereteikről nem is beszélve.
A huszonegyedik századforduló óta a neoliberális globalizáció két legnagyobb haszonélvezője a kínai állam, amely soha nem tartotta magát a WTO törvényeinek betűjéhez, és a multinacionális vállalatok, amelyeket a nemzeti politikai zavarok többnyire nem érintettek. Az Egyesült Államokban az eredmény a politikai szélsőségek erősödése lett a választóvonal mindkét oldalán, és ezek nagy része a tömegek gazdasági kiábrándultságát használta ki.
Egyre nagyobb teret nyer az az elképzelés, hogy a globális gazdaságot vissza kell állítani a nemzeti szükségletek szolgálatába, de egyik párt sem terjesztett elő teljes tervet arra vonatkozóan, hogyan lehetne ezt megvalósítani (bár a Trump-kormányzat állt ehhez a legközelebb).
Ami világos, az az, hogy a globalizáció visszaszorulóban van, legalábbis a kereskedelem és a tőkeáramlás tekintetében. A 2008-9-es pénzügyi válság, a világjárvány és az ukrajnai háború mind a rendszer sebezhetőségére mutatott rá, a tőkeegyensúlytalanságoktól kezdve az ellátási láncok megszakadásán át a geopolitikai zavarokig.
Az országok most nagyobb redundanciát akarnak az ellátási láncokban olyan létfontosságú termékek esetében, mint a mikrochipek, az energia és a ritkaföldfémek. Ugyanakkor az éghajlatváltozás és az emelkedő bérek számos feltörekvő piacon csökkentik az alacsony árrésű termékek, például bútorok vagy textíliák világméretű szállítására való ösztönzést.
A különböző politikai gazdaságok különböző pénzügyi rendszereket és még különböző valutarendszereket is igényelnek. Az olyan technológiai újítások, mint a 3D nyomtatás, amelyek lehetővé teszik a termékek gyors és egy helyen történő előállítását, szintén megváltoztatják a gazdasági számításokat, és sokkal egyszerűbbé és olcsóbbá teszik a lakóhelyhez közeli termelési központok létrehozását. Mindezek a változások arra utalnak, hogy a regionalizáció hamarosan felváltja a globalizációt, mint uralkodó gazdasági rendet. A hely mindig is számított, de a jövőben még inkább számít majd.
Forràs: Foreign Affairs Szerzo: Rana Foroohar (folyt. kov.)
