“Az EU “elbagatellizálta” az afrikai kontinenssel fenntartott kapcsolatait”
Barcs Endre exkluzív interjúja Henri Malosse-szal, a Jean Monnet Egyesület irányítóbizottságának elnökével, a Gazdasági és Szociális Bizottság korábbi elnökével,
Kérdés: Mi a véleménye az Európai Uniónak általában véve Afrikával és különösen Marokkóval való kapcsolatairól, tekintettel annak földrajzi helyzetére?
Válasz: Úgy vélem, hogy az Európai Unió ma nem tudta követni azt az ambiciózus együttműködési politikát, amelyet az Európai Közösségek az 1960-as, 70-es és 80-as években a dekolonizáció után Afrikával és a Maghreb-országokkal kialakítottak. Valójában, ha a híres yaoundéi, loméi és a Maghreb-országokkal kötött egyezményeken keresztül a Európai Közösségnek sikerült is megőriznie a közös múlton és kölcsönösségen alapuló eredeti kapcsolatokat. Az 1990-es évek óta az EU “elbagatellizálta” az afrikai kontinenssel, köztük Marokkóval való kapcsolatait, és az Egyesült Államok, az IMF és a Világbank gyakorlatához igazodott, a liberalizmust és a szabadkereskedelmet külpolitikájuk alfájaként és omegájaként hirdetve, a történelmi háttér és a kontextus figyelembevétele nélkül.
Az Afrika és különösen Marokkó történelme iránti érzékenység és figyelem hiánya miatt az európai politikai törekvések iránti érdeklődés az afrikai országok részéről visszaesett, ami az invazív kínai befolyáshoz, valamint Oroszország visszatéréshez vezetett, és Marokkó esetében az Egyesült Államok szerepének növekedésével járt.
A korábbi Európai Közösségek együttműködési politikái a közös kulturális örökségünkön alapultak, és teljes mértékben tiszteletben tartották a volt gyarmatok visszanyert szuverenitását azáltal, hogy nem avatkoztak be a belügyeikbe. Támogatták a helyi erőforrások fejlesztését, nem pedig az exporttermékekét. Ma ennek az ellenkezője történik egy olyan “nyugati moralizmussal”, amely nem alkalmazkodik ezen országok hagyományaihoz.
Kérdés: Mintha Marokkó valamiképpen kilógna az afrikai kontinens országainak a sorából. Hogyan látja ezt?
Válasz: Atlanti hatalomként Marokkó és királya ragyog az afrikai kontinensen. Az EU nem tulajdonít neki kellő jelentőséget, amint azt láthattuk abból, ahogyan Brüsszel kigúnyolta a tagság iránti kérelmet, amelyet II Hasszán, a jelenlegi király apja nyújtott be. Marokkó mindig is Európa kiváltságos partnerévé akart válni az afrikai kontinensen, amit Brüsszel soha nem ismert el. Az USA azonban felismerte, hogy a Marokkói Királyság kétségtelenül a béke, a stabilizáció és a haladás egyik mozgatórugója Afrikában.
Kérdés: Mit gondol a marokkói fejlesztési projektek előrehaladásáról, különösen a déli régiókban?
Válasz: Marokkónak a király és kormánya által vezetett párbeszéd és konszenzus kultúrája révén sikerült túljutnia az arab tavasz okozta sokkon, és mozgósítani életerejét elsősorban a humán fejlődés, de az ipari, mezőgazdasági és szolgáltatási fejlődés érdekében is, ami igen figyelemre méltó. Anélkül, hogy nagyon gazdag altalajjal rendelkezne, sikerült jelentősen emelnie lakosai életszínvonalát, csökkenteni a munkanélküliséget és jövőt adni az új generációknak. Természetesen még sok a tennivaló, de ami a legszembetűnőbb, az az ország kohéziója a szomszédos országokhoz képest. Az ország fejlődése ebben a tekintetben olyan mozgósító elemnek tekinthető, amely valódi népi lendületet hozott létre.
Kérdés: Elmondaná a véleményét a Marokkó által tett javaslatról, ami nem egyéb, mint a nyugat-szaharai álkonfliktus megoldására irányuló autonómiaterv. Ez a terv lehet e ennek a régóta húzódó problémának a megoldása?
Válasz: A konfliktus Nyugat-Szaharában, az egykori spanyol gyarmaton valóban túl régóta tart. Az algériai szomszédság politikai célokból mesterségesen fenntartotta, anélkül, hogy valódi figyelmet fordított volna a nyugat-szaharai lakosok jólétére. A “Zöld Március” óta Marokkó erőfeszítéseket tesz a régió gazdasági és társadalmi fejlődéséért, amire egy Algériától függő államcsonknak sem eszközei, sem akarata nem lenne, különösen a függetlenséget követelő mozgalom harcias természetét tekintve.
Az autonóm státusz a Marokkói Királyság keretein belül, amelynek történelmi legitimitása e terület felett nem vitatott, ma a legreálisabb megoldás erre a régi, megoldatlan dekolonizációs konfliktusra. A nemzetközi ellenőrzés alatt a polgárokkal való konzultációval megvalósuló autonómiaterv valódi jövőt biztosítana a szaharaiaknak, és elhárulna az iszlamista terrorizmus kialakulásának veszélye. Az USA által ma tanúsított támogatás e terv iránt jelentős, itt az ideje, hogy az EU is elismerje, hogy ez az egyetlen járható út a túl hosszú ideje tartó konfliktusból való kilábaláshoz.
Köszönöm az interjút!
(2014. október 15-én Henri Malosse-t a Francia Köztársaság korábbi elnöke, Valéry Giscard d’Estaing Brüsszelben a Francia Becsületrenddel tüntette ki)
Barcs Endre
