Franciaország most tanulja szenvedve a parlamenti demokráciát
Franciaországnak újra meg kell tanulnia a parlamenti demokráciát és az első jelek arra utalnak, hogy a kompromisszumtól idegenkedő nemzet nem élvezi a folyamatot.
Amikor Emmanuel Macron elnök a múlt hónapban a parlamenti választásokon elvesztette a Nemzetgyűlés többségét, az V. Köztársaság számára ismeretlen területre került.
Az biztos, hogy 1986 óta az országban háromszor volt úgynevezett együttélés, amikor egy politikai irányzathoz tartozó elnöknek kellett megosztania a hatalmat az ellenzéki táborból érkező kormánnyal. Mivel azonban mindegyik kormánynak többsége volt, a belügyek terén továbbra is teljes jogkörrel rendelkeztek, miközben az elnökkel konszenzusban dolgoztak a kül- és védelempolitika “fenntartott területén”.
Ezúttal más a helyzet. Ma egyetlen pártnak vagy szövetségnek sincs a többséghez közeli helye. És bár ez nem jelenti azt, hogy Franciaország kormányozhatatlan, azt jelenti, hogy meredek tanulási folyamat áll előttük.
Macron centrista Ensemble szövetsége, amely maga is három pártból áll, jelenleg a legnagyobb kisebbségben van 250 mandátummal az 577 fős kamarában. De még mindig 39 hiányzik a törvények elfogadásához szükséges bűvös számhoz – és túlságosan messze van ahhoz, hogy egy maroknyi független törvényhozóra vagy más tömbökből átállókra támaszkodhasson.
A baloldali Új Ökológiai és Szociális Népi Unió a második legnagyobb erő 131 képviselővel, de tagjai – Jean-Luc Mélenchon radikális Franciaország meghajolatlan, a balközép Szocialista Párt, a Kommunista Párt és a Zöldek – túlságosan megosztottak a politikát illetően, és túlságosan is törekszenek a függetlenségük érvényesítésére ahhoz, hogy egységes csoportot alkossanak. Azzal, hogy Mélenchon úgy döntött, hogy nem indul újra a parlamenti választásokon, csökkentette az ellenzék vezetőjének szerepét.
A 89 mandátummal rendelkező Marine Le Pen vezette szélsőjobboldali Nemzeti Összefogás konstruktív képet próbál mutatni, és felajánlja, hogy támogatja a közérdekű kritériumoknak megfelelő törvényjavaslatokat, különösen a gyorsan emelkedő megélhetési költségek hatásainak enyhítését. De senki sem akarja megfogni a kinyújtott kezét, és Macron kijelölt miniszterelnöke, Elisabeth Borne – aki korábban szocialista volt – mélyen zavarba jönne, ha bármelyik intézkedése csak a szélsőjobboldali szavazatoknak köszönhetően menne át.
Végül a mainstream konzervatív Les Républicains, amely 61 mandátumot mentett ki saját választási hajótöréséből, számos politikában Macron természetes szövetségesei lehetnek. De éppen azért, mert meggyengültek, és pártként a túlélésért küzdenek, a gaullistaok nem hajlandóak mentőcsónakként szolgálni a vergődő Macron számára – legalábbis egyelőre nem.
Forràs: Politico
