Világgazdasági Fórum (WEF) a “történelem fordulópontján”
Mit adott nekünk az idei davosi éves találkozó? A résztvevőknek a nemzeti politikánál is nagyobb kihívással kellett szembenézniük: a geopolitika visszatérésével.
Az idei Világgazdasági Fórum (WEF) témája a “történelem fordulópontján” volt, annak elismeréseként, hogy a “történelem végéhez” érkeztünk. Bár a WEF etikája az együttműködés előmozdítása az “egy világ” megteremtése érdekében, az új napirend szükségszerűen a konfliktusokra és a megosztottságra összpontosított.
Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajnával szembeni agressziós háborúja az idei találkozón is nagy hangsúlyt kapott. Az esemény megnyitójaként Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – aki gyakorlatilag a már megszokott katonai egyenruhájában jelent meg – az alapvető értékek törésvonalai mentén kettészakadt világról beszélt.
Az Oroszország Házát, ahol az orosz delegációk az elmúlt években partikat és kapcsolatépítő rendezvényeket tartottak, ukrán aktivisták és adományozók az orosz háborús bűnök házává alakították át, ahol egy kiállítás hívta fel a figyelmet az Ukrajnában elkövetett orosz atrocitásokra.
Az idei program átböngészése után hamar világossá vált, hogy a globalizáció egyetlen aspektusa sem maradt ki az új geopolitikai konfliktusokból – Oroszország és a Nyugat, Kína és a Nyugat, Kína és szomszédai között. A szabadkereskedelmi megállapodásokat megvitató panelek helyett több ülésszak is foglalkozott a gazdasági háborúval.
Politikai és üzleti vezetők küzdöttek meg azzal a ténnyel, hogy ma már olyan világban élünk, ahol a központi bankok tartalékait elkobozhatják, a kereskedelmi bankokat rövid úton ki lehet kapcsolni a SWIFT nemzetközi fizetési rendszerből, és a magánvagyont potenciálisan el lehet foglalni egy ország újjáépítésének kifizetésére.
Az éghajlatváltozással foglalkozó ülések eközben a párizsi klímamegállapodás szén-dioxid-mentesítési céljain túl az ukrajnai háború, a jelenlegi globális energiaválság, az élelmiszerhiány és az infláció közötti összefüggésekre összpontosítottak. Robert Habeck német alkancellár például az indiai kőolaj- és földgázminiszterrel és egy olajipari vállalat vezérigazgatójával közösen tartott panelbeszélgetést arról, hogy Európa és India felhagyhat-e az orosz kőolaj és földgáz felhasználásával anélkül, hogy gazdaságaikat visszavetné.
A migrációval foglalkozó panel nem a szakképzés kérdésével foglalkozott – mint a korábbi években -, hanem a menekültek fegyverré tételével. Ahogy egy ukrán képviselő figyelmeztetett, Putyin célja, hogy “a migrációt “hibrid háború 2.0″-vá változtassa, abban a reményben, hogy az ukránok millióinak otthonukból való elüldözése Európa összeomlásához vezethet”.
A technológia jövőjéről szóló panelbeszélgetésen egy magas rangú japán politikus arról beszélt, hogy a geopolitika hogyan alakítja át a piac és az állam közötti kapcsolatot. A régi időkben az olyan innovációkat, mint az internet, kezdetben az állam fejlesztette ki, majd a magáncégek vették át. Ma azonban a mesterséges intelligenciát, a kvantumszámítást, a drónokat és más technológiákat a magánszektor fejleszti, majd az állam fegyverként használja őket. Ezért az exportellenőrzés és a technológiatranszferek korlátozása a nemzetbiztonság alapvető elemévé vált.
A legaggasztóbbak azonban azok az ülések voltak, amelyek egy új hidegháborútól való félelemre összpontosítottak, amely a globalizált világ végét jelentené. Sok Európán és Észak-Amerikán kívüli vezető szimpatizált Ukrajnával, de nem volt hajlandó a háborút az értékekről szóló globális konfliktusnak tekinteni. Attól tartottak, hogy Putyin agressziója és az Oroszország ellen hozott ellenintézkedések felgyorsítják a már amúgy is megosztott világ széttöredezését az energiaárak emelkedése, a tömeges éhezés és a piacok politizálódása révén.
Ráadásul nem hittek abban a Biden-kormányzat által erősen támogatott elképzelésben, hogy a demokrácia és az autokrácia közötti harcban állunk. Attól tartottak, hogy ez a felfogás egy ideológiai vonalak mentén még mélyebben megosztott világhoz vezetne. A Közel-Kelet, Afrika és Ázsia képviselői ismételten kifejezték félelmüket, hogy Kína és Amerika között kell választaniuk, és ezt a kilátást “egzisztenciális fenyegetésnek” nevezték.
A kölcsönös függőség fegyverré válása az élet minden területét átformálta. A globalizáció geopolitikai hatalomátvétele majdnem teljes, és elsőbbsége szinte biztosan túl fogja élni az ukrajnai háborút.
Forràs: Project Syndiacate
