Európának ellenségei nemcsak Moszkvában, hanem Párizsban is vannak
A francia elnökválasztás első fordulója kevés meglepetést hozott. A várakozásoknak megfelelően Macron vs Le Pen: második forduló. Az idei elnökválasztási előválasztás sokkal szorosabb lesz, mint a 2017-es változat, bár Macron még mindig nagy favorit. Fő ellensége az önelégültség és a választói fáradtság.
De legalább ennyire fontos az is, hogy kik nem indulnak a második fordulóban. A republikánus jelölt Valerie Pécresse és a szocialista párt jelöltje, Anne Hidalgo eredménye még a választások előtti közvélemény-kutatások előrejelzéseinél is lesújtóbbak. Mindketten alig több mint 7%-ot szereztek, és mindketten a kampányköltségek minimális megtérítéséhez szükséges 5%-os küszöb alatt maradtak.
A balközép és a jobbközép lassú hanyatlása olyan tendencia, amely az elmúlt évtizedben Európa nagy részén megismétlődött, de Franciaországban különösen hangsúlyos. Tíz évvel ezelőtt Francois Hollande szocialista jelölt legyőzte a republikánus Nikolas Sarkozyt. Gyorsan eljutottunk a jelenbe, és az a két párt, amely korábban az V. Köztársaság idején végig uralta a francia politikát, ma már nem több, mint kisebb peremszereplők, akik azért küzdenek, hogy hallassák a hangjukat. Mindkettő menthetetlenül tönkrement.
Pécresse már meggondolta magát a második fordulóban. Pénteken a republikánus jelölt még ragaszkodott ahhoz, hogy nem fogja arra buzdítani a támogatóit, hogy Macronra szavazzanak a második fordulóban, vasárnap azonban pontosan ezt tette.
A harmadik helyen álló Jean Luc Mélenchon arra buzdította szavazóit, hogy “egyetlen szavazatot se adjanak Marine Le Penre”. Ez egyértelmű előnyt biztosíthat Macronnak április 24-én.
Macron körülbelül annyira centrista, amennyire csak egy politikus lehet, és kétségtelenül elnyelte a régi szocialista és republikánus szavazatok darabjait. Mégis, a két párt már az ő megjelenése előtt végzetes hanyatlásban volt, mindkettő kifogyott az ötletekből, és a hivatali múltjuk túlságosan hasonló ahhoz, hogy a választók észrevegyék a különbséget. Mindkét párt lelkesen csatlakozott a 2008-as pénzügyi válságot követően az EU által elfogadott megszorítási programhoz.
Számít ez, különösen mivel Macron még mindig nagy favorit a győzelemre? De a mainstream pártok nélkül Franciaország a különböző árnyalatú populisták kezében van.
Még ha nyer is április 24-én, Macron öt év múlva már nem lesz az Élysée-palotában. A kérdés, hogy ki lesz az utódja, ennél rövidebb időn belül napirendre kerül. Marine Le Pen, Jean Luc Mélenchon és Eric Zemmour mindannyian jó helyzetben vannak, hiszen a szavazatok több mint 50%-át szerezték meg.
Ez egy rendkívül változékony júniusi parlamenti választást vetít előre. Képes lesz-e Eric Zemmour, a jobboldali tűzharcos, 7%-os eredményét mandátumokra váltani? Hasonlóképpen, Le Pen Rassemblement nationalja, amelynek még mindig csak hat képviselője van a nemzetgyűlésben, és Mélenchon La France Insoumise-ja, amelynek 17 képviselője van, sikerül-e több millió szavazatukat megfelelő számú képviselővé alakítani?
Különösen viharos időket élünk. Ne is törődjünk a benzin- és fűtési költségekkel, ki meri megtippelni, hogy három vagy hat hónap múlva mennyi lesz a kenyér és a tészta ára? Egy olyan világjárvány után, amely megviselte az állami és személyes pénzügyeket, bárki is nyer április 24-én, egy év múlva szinte biztosan krónikusan népszerűtlen lesz. Franciaország ezúttal elkerülheti a szélsőséges elnököt, de vajon meddig?
Forràs: Euractiv
