Jurova: Putyinnak kellene az első helyen szerepelnie a szankciók listáján
Vlagyimir Putyinnak kellene az első helyen szerepelnie az Oroszországgal szemben bevezetendő szankciók listáján – jelentette ki Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke egy cseh médiában megjelent interjúban, közvetlenül azelőtt, hogy az orosz elnök bejelentette az ukrajnai katonai műveletet.
Szerinte az, hogy Putyin hiányzik a listáról, inkább a gyengeség jele, mint a diplomácia előtt nyitott ajtó.
A szankciókkal sújtott államok legfelsőbb vezetői gyakran utolsóként kerülnek fel a szankciós listákra, hogy kommunikációs csatornát tartsanak fenn az érintett országgal. “Ez mindig szakmai diplomácia vagy gyengeség kérdése. Én inkább az utóbbit látnám” – jegyezte meg Jourová.
Az EU külügyminiszterei kedden (február 22-én) állapodtak meg az orosz politikusok és tisztviselők elleni szankciók első csoportjáról. A miniszterek megállapodtak továbbá az orosz államkötvények kereskedelmének betiltásáról, valamint a szeparatista szervezetekkel folytatott célzott importról és exportról.
Putyin nem szerepel a listán, noha az uniós szankciók “az úgynevezett donyecki és luganszki köztársaságok elismeréséről szóló törvénytelen döntésben részt vevőket” célozzák.
Egy íratlan szabály szerint Putyint személyesen soha nem célozták meg a nyugati szankciók, ami úgy tűnik, hogy ezzel igyekeznek nyitva hagyni az ajtót a diplomácia előtt.
A jelentések szerint Putyinnak külföldön él a családja, és a szankciók súlyos személyes csapást mérhetnek rá.
Alekszej Navalnij ellenzéki politikus, akit Putyin börtönbe juttatott, küldetésének tekintette, hogy felkutassa Putyin vagyonának bizonyítékait, köztük egy dél-franciaországi luxusvillát.
Jourová maga is az orosz szankciók célpontjává vált 2021 áprilisában. Moszkva megtiltotta Jourovának, hogy Oroszországba látogasson, válaszul a Navalnij elleni, majdnem halálos kimenetelű mérgezéses támadás után bevezetett uniós szankciókra.
Jourová elmondta, hogy az emberi jogok védelmére és az orosz dezinformáció elleni küzdelemre összpontosító munkája miatt került a szankciós listára.
Forràs: Euractiv