Biden: “Élesszük újra a demokráciát!” Az USA ismét globális szerepben szeretne tündökölni!
Joe Biden amerikai elnök csütörtökön egy csúcstalálkozó keretében több mint 100 világ vezetőjét hívta össze, és a demokráciák megerősítésére szólított fel világszerte, a jogok és szabadságjogok védelmét a növekvő tekintélyelvűséggel szemben a jelenlegi korszak “meghatározó kihívásának” nevezve.
Biden a virtuális “Csúcstalálkozó a demokráciáért” konferencia nyitóbeszédében azt mondta, a maga nemében az első olyan összejövetel, amelynek célja a demokrácia visszaszorulásának megakadályozása világszerte, annak érdekében, hogy a globális szabadságjogokat a hatalom kiterjesztésére, a befolyás exportálására és az elnyomás igazolására törekvő autokraták ne fenyegethessék.
A konferencia próbája Biden februárban, első külpolitikai beszédében bejelentett állításának, miszerint visszavezeti az Egyesült Államokat a globális vezető szerepbe, hogy szembe szálljon a tekintélyelvű erőkkel, miután az ország globális tekintélye elődje, Donald Trump alatt megromlott. “A demokrácia nem véletlenül jön létre. És minden egyes generációval meg kell újítanunk” – mondta. “Véleményem szerint ez korunk meghatározó kihívása”.
Biden nem mutogatott ujjal Kínára és Oroszországra, a tekintélyelvű vezetésű nemzetekre, amelyekkel Washington számos kérdésben vitában áll, de vezetőik feltűnően hiányoztak a vendéglistáról.
A demokrácia és választási segítségnyújtás nemzetközi intézete novemberben közölte, hogy rekordot döntött a veszélyeztetett demokráciák száma, és többek között a mianmari, afganisztáni és mali puccsokat, valamint a magyarországi, brazil és indiai visszalépéseket említette.
Az Egyesült Államok tisztviselői azt ígérték, hogy a 111 világ vezetőinek kétnapos találkozóját egy évnyi akció követi majd, de az előkészületeket beárnyékolták a meghívottak némelyikének demokratikus hitvallásával kapcsolatos kérdések.
A Fehér Ház közölte, hogy a kongresszussal együttműködve 424,4 millió dollárt biztosít egy új kezdeményezésre, amely a demokrácia megerősítését célozza világszerte, beleértve a független hírközlő eszközök támogatását is.
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter elmondta a csúcstalálkozón, hogy minisztériuma keményen fellép a pénzmosás, a tiltott pénzügyek és az adóelkerülés ellen. “Végül is az Egyesült Államok nem lehet hiteles szószólója a szabad és tisztességes kormányzásnak külföldön, ha ugyanakkor megengedjük a gazdagoknak, hogy büntetlenül megszegjék a törvényeinket” – mondta Yellen.
Az e heti esemény egybeesik az amerikai demokrácia erejével kapcsolatos kérdésekkel. A demokrata elnök küzd, hogy átvigye a napirendjét a polarizált kongresszuson, és miután a republikánus Trump vitatta a 2020-as választási eredményt, ami január 6-án támogatóinak az amerikai Capitolium elleni támadásához vezetett.
A republikánusok több amerikai államban is kiterjesztik a választási adminisztráció feletti ellenőrzést, ami aggodalmat kelt a 2020-as félidős választások korrumpálódásával kapcsolatban.
A Fehér Ház csütörtökön nyilatkozatot adott ki, amelyben támogatta a demokrata törvényhozók által benyújtott törvényjavaslatot, amely új korlátokat szabna az elnöki kegyelem alkalmazásának, és megerősítené a külföldi választási beavatkozás megakadályozására irányuló intézkedéseket, egyebek mellett az amerikai demokrácia védelmét célzó intézkedésekkel.
Forrás: Reuters