NAPI EU NAPI EU
  • Home
  • EU hírek
  • Egyéb kategória
  • Kultúra
  • Életmód
  • Világ
  • Video
EU hírek

Görögország kiakadt a spanyol-török közös fegyvergyártási megállapodáson

by NapiEU 19 November 2021 0 Comment

Forráskép megtekintése

A görög kormány igen hevesen reagált arra, hogy Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök megállapodott Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel arról, hogy fokozzák országaik együttműködését a védelmi iparban.  A két politikus Ankarában találkozott, Erdoğan dicsérte Sánchezt, aki bejelentette, hogy Spanyolország hajlandó részt venni a török fegyverkezési programban.

A görög kormány emlékeztetett arra, hogy Törökország Spanyolországgal együttműködve építette meg a török haditengerészet “Anadolu” kétéltű támadóhajóját, amely könnyű repülőgép-hordozónak is használható. A török elnök most egy még nagyobb repülőgép-hordozó építését is javasolta országa számára.

“A célunk egy nagy repülőgép-hordozó megépítése. Talán a tengeralattjárók terén is teszünk majd erőfeszítéseket. Meg fogjuk tenni ezeket a lépéseket. Sok mindent tehetünk együtt a védelmi iparban” – mondta Erdoğan.

Erdoğan hozzátette, hogy Spanyolország hozzáállását a török fegyverkezési programhoz más uniós országoknak “példaképnek” kellene tekinteniük, és elégedettségét fejezte ki a több mint 600 spanyol vállalat törökországi beruházásaival kapcsolatban.

“A BBWA spanyol bank jelenléte a Törökországba vetett bizalom legkonkrétabb jele” – mondta.

Spanyolország a kelet-mediterrán térségben, a gázfeltárási tevékenységek miatt kialakult feszültségek kezdete óta ellenzi Görögország Törökországgal szembeni uniós szankciók bevezetését.  Görögország szerint Törökország megsértette a nemzetközi jogot azzal, hogy a felségvizein gázkutatási tevékenységet folytat.

2020 októberében Nikosz Dendiasz görög külügyminiszter levelet küldött német, spanyol és olasz kollégáinak, amelyben rámutatott, hogy Törökországgal szemben fegyverembargót kell bevezetni.

A Stockholmi Nemzetközi Békeintézet hivatalos adatai szerint Spanyolország és Olaszország Törökország fő európai fegyverszállítói.

Forrás: Euractiv

Share This:

Tags: #Anadolu #fegyverkezési program Görögország Spanyolország Törökország
Previous post
Next post

NapiEU

editor

Catégories

  • Afrika
  • Egyéb kategória
  • Életmód
  • EU hírek
  • Európa
  • Kína
  • Közel-Kelet
  • kultúra
  • Magyarország
  • NATO
  • Non classé
  • Oroszország
  • Tudomány
  • Ukrajna
  • USA
  • Video
  • világ
Recent Posts
kultúra

Eurovízió: Indulhat-e Izrael a dalversenyen? Több műsorszolgáltató szeretné Izraelt a

10 May 2025
NATO

Új német külügyminiszter: “Ukrajnát a NATO-ba! Minél előbb!”

10 May 2025
Non classé

A BRICS azzal fenyeget, hogy 2,5 billió dollárt dob piacra

10 May 2025
világ

India-Pakisztán legfrissebb: Trump bejelentette, hogy India és Pakisztán teljes és

10 May 2025
Categories
  • Afrika 36
  • Egyéb kategória 152
  • Életmód 144
  • EU hírek 3720
  • Európa 452
  • Kína 87
  • Közel-Kelet 93
  • kultúra 176
  • Magyarország 49
  • NATO 30
  • Non classé 45
  • Oroszország 43
  • Tudomány 16
  • Ukrajna 105
  • USA 120
  • Video 12
  • világ 383
NAPI EU NAPI EU

Quick Links

About Us
Careers
Diversity & Inclusion
Newspaper in Education
Today's Paper
Digital Library
© Copyright 2025. All rights reserved.