Az Európai Unióból nemcsak kilépni lehet, meg is lehet szűntetni magát az Európai Uniót
Az Európai Unióban egyre jobban kialakuló helyzet miatt felmerül a kérdés, a globalizációnak ezen a fokán szükség van e az Európai Unióra. Az európai egység gondolata a II. világháborút követően született meg. Nyugat-Európában a közvélemény és a politikusok nagy része ebben a megoldásban látta egy következő világégés megakadályozásának lehetőségét, leginkább az elmúlt századokban periodikusan ismétlődő német–francia összecsapások lehetőségének kiküszöbölését. Ugyancsak a nemzetek feletti egység gondolatára épült a szocializmus is, csak amíg az kényszer hatására született, addig az európai közösséget a tagországok saját elhatározásából hozták létre. Ezért ugyanúgy, ahogy megteremtése mellett döntöttek, ugyanúgy a tagországok meg is szűntethetik az Európai Uniót. Az EU ugyanis sok tekintetben idejét múlttá tette a globalizáció előrehaladása.
Kérdés, hogy a globalizációnak ezen a fokán szükség van e egy központosított bürokratikus vízfejre, amely immár önálló identitást vett fel és a tagországoktól nyert hatalmát arra használja fel, hogy azt a tagországok ellen fordítsa. Amennyiben a részvétel már nem önkéntes, hanem a tagországoknak egy rájuk erőltetett központi utasításnak kell eleget tenniük, abban a pillanatban az EU diktatúrába csap át, ami idegen létrehozatalának elvétől.
A “Vegyük vissza az irányítást” szlogen élénk szerepet játszott az Egyesült Királyság jövőjéről szóló vitában: azt sugallta, hogy Nagy-Britanniának ki kell szakadnia az államok feletti “államból”, ami a “Brüsszel” nevet viseli. A Brexit felveti azt a kérdést, hogy mi szükség van még Brüsszelre? Mi szükség van egy diktatórikus központi új “polit büro”-ra, amely megmondja, hogy egy tagország mit tehet és mit nem?
A négy alapszabadság működik, az az EU központsító szerepe nélkül is tovább fenttartható. Az euróövezetre vigyáz az Európai Központ Bank és az ehhez kapcsolódó szervezet. Ha nincs EU, nincs követelés a belépésre, az marad a tagországok szabad akarata.
Hazugság, hogy hogy a nagy globális problémákkal, mint az éghajlatváltozás, gazdasági reform, biztonság, migráció stb. az tagállamok egyedül nem tudnak megküzdeni, együtt kell működniük. Erre való az EU. A valóság az orrunk előtt éppen azt bizonyítja, hogy ezekkel a problémákkal részben a tagországoknak egyedül kell megbirkózniuk (migráció), éppen az EU-val szemben, vagy mint pl, a globális környezetvédelem kérdésében természetesen együtt tudnak működni az EU irányítása, csupán az ENSZ felügyelete alatt.
Az EU intézményi struktúráját úgy alakították, hogy abból nem derül ki, hogy nemzetállamok közösségére vagy nemzetállamok feletti struktúra, így képtelen az államok és népeik érdekeit tükrözni. Az EU intézményei önálló életre keltek, és hatalmukat immár azok ellen fordítják, akik létrehozták. Ez a megfelelő szintű elszámoltathatóság hiányának köszönhető.
Az európai egység gondolatát megvalósító alapító atyák elképzelése szerint az európai államok az EU-tagság révén gyakorolják szuverenitásukat. Az államok önként lemondanak bizonyos mértékű egyoldalú cselekvési jogkörükről, hogy részt vehessenek egy kollektív problémamegoldó képesség kiépítésében. Csakhogy a központosított EU felhatalmazva érzi magát, hogy minél több szuverenitást követeljen magának, és ha a tagország nem adja önként, erőszakkal veszi el! Ez nem tetszett az angoloknak. Nem tetszik a lengyeleknek, a magyaroknak, franciáknak, németeknek, dánoknak és sorolhatnám tovább.
Látjuk, hogy a nagy álom köddé válik a szemünk előtt. Az EU képtelen egységes kül-, és biztonságpolitikát kialakítani. Képtelen a migrációt megoldani. Képtelen a felmerülő kérdésekre hatékony választ adni. Marad a kérdés: képesek e politikusaink az EU intézményrendszerét a kor kihívásaihoz igazítani. Ha nem, akkor le kell mondani az EU-ról!
Szerző: Barcs Endre
