Meloni nyugati nacionalizmusa
Az olasz miniszterelnök, az első populista-jobboldali vezető akar lenni, aki valódi páneurópai szövetséget akar létrehozni, hogy megváltoztassa a brüsszeli játékot.
Amióta Giorgia Meloni Olaszország miniszterelnöke lett, a alaposan meglepte a brüsszeli szkeptikusokat. A posztfasiszta Olasz Testvérek vezetőjeként sokan azt várták tőle, hogy egy tűzrőlpattant Orbán Viktor féle politkàt folytat majd. Ehelyett azonban más célt tűzött ki maga elé: ő az első populista jobboldali vezető, aki valódi páneurópai szövetséget akar létrehozni, és ha sikerrel jár, az örökre megváltoztathatja a brüsszeli játékot.
Belföldön Meloni enyhített korábbi, Európai Unió-ellenes hangnemén. Ami pedig a külpolitikát illeti, határozottan Ukrajna-párti volt, ellátogatott az országba, és felszólalt Silvio Berlusconi akkori koalíciós partnere, Silvio Berlusconi oroszbarát nyilatkozatai ellen. Meloni más európai vezetőkkel is jó viszonyban van, sőt, még Joe Biden amerikai elnökkel is jól kijön – ami ritkaság a jobboldali-populista európai vezetők körében. Meglepő módon a miniszterelnök határozottan Kína-ellenes hangot ütött meg, és nemrégiben bejelentette, hogy Olaszország kilép a pekingi Övezet és Út kezdeményezésből.
Jelenleg ez a manőverezés kifizetődő, mivel Meloni népszerűségi mutatói Olaszországban elérik az 57 százalékot. A Brüsszellel fenntartott egészséges – vagy legalábbis nem kifejezetten ellenséges – kapcsolatai kompromisszumos győzelmeket hoztak neki olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint a migráció.
Röviden, a kontinensen a fogadtatása merőben más, mint az olyan populista jobboldali vezetők, mint Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, Marine Le Pen, a francia ellenzék örökös jelöltje vagy Janez Janša volt szlovén miniszterelnök gyakran fagyos fogadtatása.
És mindez azért, mert Meloni gyökeresen más stratégiát követ, annak ellenére, hogy a spektrum ugyanazon a végén helyezkedik el.
A többieket “kis nacionalistáknak” nevezhetnénk – a “kis” szót abban az értelemben használva, hogy nacionalizmusuk szűken a saját országuk érdekeire összpontosít. És bár ez a kis nacionalizmus lehet, hogy sikeressé tette őket otthon, de gyakorlatilag lehetetlenné tette egy egységes jobboldali pán-európai koalíció létrehozását. Ezek a kis nacionalisták mosolyoghatnak és integethetnek egymásnak, amennyit csak akarnak, de mivel mindig a saját államukat helyezik előtérbe, soha nem tudnának igazán hatékonyak lenni Brüsszelben – és nem is akartak soha, mivel Brüsszelre inkább kellemetlenségként tekintenek, mint reformra érdemes dologként.
Meloni azonban másképp döntött. Amit tesz, azt a kis nacionalizmussal ellentétben – “nyugati nacionalizmusnak” nevezhetnénk. Ez a nyugati nacionalizmus, amely a nyugati civilizáció fennmaradását és virágzását tartja céljának – szemben a csak a saját államra való összpontosítással – új az európai színtéren. És mint ilyen, megvan a lehetősége arra, hogy teljesen átdolgozza az EU politikájának működését.
Forràs: Politico
