A NATO fő bűne: olyant ígért Ukrajnának, amit nem tud betartani

Oroszország idén másodszorra már összesen mintegy 100 000 katonát vonultatott fel Ukrajna körül, ami miatt Washington és Brüsszel egyre aggasztóbb “el a kezekkel” figyelmeztetést intézett Vlagyimir Putyin elnökhöz.

Mégis, azzal, hogy a nyugati szövetség 2008-ban megígérte Ukrajnának és Grúziának, hogy NATO-taggá válnak, anélkül, hogy meghatározta volna, hogyan és mikor, valójában a nyugati szövetség is felelős azért, hogy Kelet-Európa e régiója – amely sokáig a Szovjetunió és az orosz birodalom része volt – elhúzódó válságba került. De még mindig jóvá tehetjük. A NATO 2008-as bukaresti csúcstalálkozóján, George W. Bush akkori amerikai elnök intenzív lobbizása mellett, a NATO vezetői figyelmen kívül hagyták Moszkva történelmi érdekeit, és a nyugati védelem illúzióit keltették Kijevben és Tbilisziben, amelyek hónapokon belül szertefoszlottak. Franciaország és Németország ellenállása ellenére a szövetségesek olyan ígéretet tettek, amelyet nem tudtak betartani, de nem is tudtak visszalépni tőle anélkül, hogy ne szenvednének pusztító arculatvesztést.

Ez a bukaresti csúcstalálkozói döntés után az Egyesült Államok úgy vélte, hogy nyugati irányvonalak mentén alakíthatja át a világot, figyelmen kívül hagyva olyan vezetők figyelmeztetéseit, mint Jacques Chirac volt francia elnök, hogy “Oroszországot nem szabad megalázni”, és Angela Merkel német kancellár, hogy Moszkva “jogos biztonsági érdekeit” figyelembe kell venni.

Az eredmény felerősítette a Kreml félelmét a bekerítéstől és attól, hogy elveszíti azt a stratégiai jelentőségét, ami lehetővé tette Oroszország számára, hogy két évszázadon belül kétszer is győzedelmeskedjen a nyugati támadók – Napóleon 1812-ben és Hitler  1945 – felett.

A megállapodás nem növelte Grúzia vagy Ukrajna biztonságát sem – Moszkvát nem tudták megnyugtatni azok a biztosítékok, amelyek szerint a NATO nem jelent fenyegetést Oroszországra, hogy célja kizárólag védelmi célokat szolgál, vagy hogy fegyvereit csak támadás esetén vetik be.

Így amikor az orosz csapatok még ugyanabban az évben szétverték a grúz hadsereget, miután Miheil Szaakasvili akkori grúz elnök meggondolatlanul megpróbálta erőszakkal visszafoglalni a lázadók által tartott Dél-Oszétia régiót, sem Amerika, sem a NATO nem sietett a segítségére.

Hasonlóképpen, amikor Oroszország 2014-ben elfoglalta és annektálta a Krímet, válaszul arra, hogy az oroszbarát ukrán elnököt Európa-párti tüntetők megbuktatták, és a kelet-donbászi régióban a szeparatisták fegyveres felkelést szítottak, a Nyugat csupán szankciókat vezetett be, és nem nyújtott Kijevnek katonai támogatást.

Forrás: Politico