USA-Izrael: rohamosan lazuló kapcsolat
Bár a Fehér Ház úgy adta tudtul Joseph R. Biden és Naftali Bennett izraeli miniszterelnök augusztus 27-i találkozóját, mint ami megerősítette az Egyesült Államok és Izrael közötti történelmi partnerséget, külpolitikai elemzők és Közel-Kelet szakértők egyaránt egyetértenek abban, hogy a partnerség immár keresztúthoz érkezett, Izrael már nem bízik meg az USA-ban, és az amerikai vezetésnek sem könnyű erkölcsileg támogatni Izrael politikáját. A Foreign Policy amerikai lapot idézzük:
“Valamikor régen az Egyesült Államok és Izrael közötti különleges kapcsolat erkölcsi okokból is indokolt volt. Az amerikai vezetés a zsidó állam létrehozását megfelelő válasznak tekintette a keresztény Nyugat évszázados erőszakos antiszemitizmusára, beleértve, de aligha korlátozódva a holokausztra. Az erkölcsi érv azonban a későbbiekben csak abban az esteben volt fenntartható, ha figyelmen kívül hagytuk a Palesztinában élő arabokra gyakorolt következményeket, és ha úgy véljük, hogy Izrael olyan ország, amely osztja az Egyesült Államok alapvető liberális értékeit. A kép azonban ennél bonyolultabb. Izrael lehetett “az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten”, de közel sem volt olyan liberális demokrácia, mint az Egyesült Államok, amely – ha elméletben és tökéletlenül – minden vallásnak és fajnak egyenlő jogokat biztosít. A cionizmus alapvető célkitűzéseivel összhangban Izrael tudatosan a zsidókat részesítette előnyben másokkal szemben.
Mára a brutális izraeli elnyomás évtizedei lerombolták a feltétel nélküli amerikai támogatás erkölcsi érveit. Az izraeli kormányok mindenféle irányban kiterjesztették a településeket, megtagadják a palesztinoktól a törvényes politikai jogokat, másodrangú állampolgárokként kezelik őket Izraelen belül, és Izrael katonai fölényét arra használja, hogy szinte büntetlenül gyilkolja és terrorizálja Gáza lakosait, Ciszjordánia és Libanon lakóit. Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy a Human Rights Watch és a B’Tselem izraeli emberi jogi szervezet a közelmúltban jól dokumentált és meggyőző jelentéseket adott ki, amelyekben ezeket a különböző politikákat apartheid rendszerként írják le. Izrael belpolitikájának jobbra tolódása és a szélsőséges pártok növekvő szerepe az izraeli politikában tovább rontotta Izrael megítélését, többek között sok amerikai zsidó körében.
A múltban azzal is lehetett érvelni, hogy Izrael értékes stratégiai eszköz az Egyesült Államok számára, bár értékét gyakran túlértékelték. A hidegháború idején például Izrael támogatása hatékony módja volt a szovjet befolyás megfékezésének a Közel-Keleten, mivel Izrael hadserege sokkal jobb harci erő volt, mint a szovjet csatlósok fegyveres erői, mint amilyennel Egyiptom vagy Szíria rendelkezett. Tény, hogy Izrael időnként hasznos hírszerzési információkkal is szolgált.
Nem meglepő, hogy Kína gyorsan lecsapott az amerikai álláspontra, és Wang Yi kínai külügyminiszter kiemelte az Egyesült Államok képtelenségét arra, hogy kiegyensúlyozott közvetítőként szolgáljon, amikor felajánlotta, hogy helyette szívesen ad Kína az izraeli-palesztin béketárgyalásoknak otthont. Valószínűleg ez nem volt egy komolyan átgondolt ajánlat, de Peking a béketeremtő szerepében aligha tehetne rosszabbat, mint Washington az elmúlt évtizedekben.
A “különleges kapcsolat” másik tartós ára az Izraellel való kapcsolatok aránytalanul nagy külpolitikai sávszélessége. Biden, Blinken és Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadónak nagyobb problémákkal kell foglalkoznia, mint egy kis közel-keleti ország akciói. Az Egyesült Államok mégis itt van megint, egy nagyrészt saját maga által okozott válságba keveredve, ami értékes időt vesz el az éghajlatváltozással, Kínával, a világjárvánnyal, az afgán kivonulással, a gazdasági fellendüléssel és egy sor más súlyosabb problémával való foglalkozástól. Ha az Egyesült Államoknak normális kapcsolata lenne Izraellel, akkor megkapná a megérdemelt figyelmet a zsidó államtól, de nem többet. ”
