Macron az előrehozott választással a francia Brexittel hazardírozik
Hivatalosan Le Pen felhagyott a Brüsszel-ellenes szélsőséges irányzatokkal, amelyeket apja, Jean-Marie Le Pen, a holokauszttagadó, a szélsőjobboldali Nemzeti Összefogás párt alapítója terjesztett. Már nem támogatja a Frexitet vagy a francia frank újjáélesztését.
Az igazság az, hogy ő és a de facto második számú embere, Jordan Bardella többek között az eurofóbia csalóka formájával szörföltek az európai választásokon való győzelemre. Kihasználták a francia választók Európa-barát részének is homályos ismereteit az európai ügyekről.
Mint brit, aki 27 éve él Franciaországban, borzongatóan érzem azt a régi angol kifejezést, hogy “déjà vu”. A brit bulvársajtó és a Konzervatív Párt jobbszárnya hasonló lejárató, hazugságokkal és alaptalan állításokkal előkészítette a terepet a Brexithez, hogy Nagy-Britannia virágozni fog, ha megszabadul az európai jog holtteherétől.
Nyolc évvel a Brexit-szavazás után a britek 55 százaléka gondolja úgy, hogy hibát követtek el, és csak 31 százalékuk gondolja még mindig úgy, hogy az Egyesült Királyságnak jobb lenne az Európai Unión kívül. Furcsa módon a Brexitet – amelyet annak idején Le Pen szabadságmozgalomként üdvözölt – a Nemzeti Összefogás az európai választásokon soha nem említette.
Egyes brüsszeli tisztviselők Franciaország “Brexit-pillanataként” emlegetik Emmanuel Macron elnök döntését az előrehozott parlamenti választások kiírásáról. Macron veszélyes döntése, hogy szembeszálljon Le Pennel, szerintük ugyanolyan ostoba, mint David Cameron volt brit miniszterelnök 2016 júniusi kísérlete, hogy szembeszálljon a Brexittel a népszavazáson.
Ez a lépés ahelyett, hogy egy jól előkészített kampánnyal megsemmisítené a jobbról érkező fenyegetést, fennáll a veszélye annak, hogy a francia szavazás – akárcsak a brit népszavazás – egyszerűen évekig tartó politikai és gazdasági vádaskodást vált ki.
Az összehasonlítás egy szempontból hamis. Európai szempontból a francia választás sokkal fontosabb. Ez lehet a legpusztítóbb nemzeti választás az európai projekt 70 éves történetében.
Bardella európai választási kiáltványa a jogon alapuló, nemzetek feletti unió leváltására szólított fel “a tagállamok közötti, érdekeiknek és komparatív előnyeiknek megfelelő, szabadon egyeztetett együttműködéssel”.
Ezt a projektet a brit brexiterek megvédhetnék, uniós reformnak álcázva. Ez az államok laza szövetségének régi elképzelésének felelevenítése, amelyet a hat alapító tag, köztük Franciaország, az 1950-es években elutasított.
Az egységes piacot elméletben fenntartanák, de a gyakorlatban tönkretennék azáltal, hogy a mezőgazdaságban és a közbeszerzésben lehetővé tennék a nemzeti preferenciákat (azaz a protekcionizmust).
Le Pen azt szeretné, ha az uniós országok közötti határokat újra felállítanák a “nem schengeni országok” állampolgárai számára, a brit és amerikai turistáktól kezdve a papírok nélküli bevándorlókig mindenki számára. Ez logikai képtelenség. Hogyan lehetne a határokat úgy megerősíteni, hogy ne akadályozzák az uniós polgárok szabad mozgását? Nem lehet.
Bardella kiáltványa “vissza akarja adni a franciáknak a pénzüket” a Brüsszelnek fizetendő francia hozzájárulás egy részének csökkentésével. Elfelejti megemlíteni, hogy ez a pénz jogilag és alkotmányosan az EU tulajdona (saját forrásai). Az uniós pénzek visszatartásához a francia alkotmány módosítására vagy egy jövőbeli Bardella-Le Pen-kormány jogi engedetlenségére lenne szükség.
( A Politico ezen cikke nem érti a lényeget. Itt egy olyan mozgalomról van szó, ami remélhetőleg meghatározott időn belül feláltja a liberális diktatúrát és egy egészen másfajta Uniót teremt meg. Ettől a Politico liberális újságírói rettegnek, ezért igyekeznek lekicsinyíteni, illetve negatívan beállítani Le Pen mozgalmát. De ne felejtsük el, orbánt még kiröhögték, de most már egyre több országban kerül az “illiberalizmus hatalomra. Barcs Endre megjegyzése)
Forrás: Politico
