Elkezdődött az európai választási kampány: kik azok, akik ebben a konfrontációval teli világban Európa létjogosultságát és értékeit aláássák?
A következő európai parlamenti választásokra június 6. és 9. között kerül sor, és miközben a listavezetők kijelölése már elkezdődött, az elmúlt hetekben felgyorsultak az események, és előtérbe kerültek azok a viták, amelyek valószínűleg az elkövetkező heteket és hónapokat is meghatározzák majd. Az agrárválság a példa erre, és jól mutatja azt a kockázatot, hogy az Európai Unió ismét könnyű és nyilvánvaló bűnbak lesz mindazok számára, akik a közelgő választásokon pontokat akarnak szerezni. A kritika olyan könnyű és a kérdések olyan összetettek, hogy a tényeket gyakran elferdítik és kihasználják, és a valóság magyarázata aligha összeegyeztethető az X-en (pl. Twitteren) megjelenő üzenet hosszával.
Ebben a konfrontációval teli világban Európa létjogosultságát és értékeit aláássák, és minden kérdést könnyen kihasználnak azok, akik már régóta gyalázzák az európai projektet. Európáról azt mondják, hogy ultraliberális (holott a világ szociális kiadásainak fele a mi kontinensünkön van), a kereskedelmi megállapodásokról azt állítják, hogy mind a mezőgazdasági ágazatot, mind az éghajlatváltozás elleni küzdelmet büntetik (holott az európaiak voltak az elsők, akik a kereskedelmi megállapodásokban környezetvédelmi záradékokat vezettek be és tárgyaltak meg), a Green Deal pedig csak hátráltatná az európai vállalkozások versenyképességét és tönkre tenné az európai gazdákat (holott az európai vállalkozások által vállalt előny valódi komparatív előnnyé, az EU megújuló energiapolitikája pedig a rugalmasság valódi forrásává válhat). A befelé forduló hozzáállás, beleértve a nemzeti hozzáállást is, a régi reflexek lennének a megoldások minden problémánkra.
Pedig az Európai Unióból való kilépésre tett egyetlen kísérlet, a Brexit nem a legmeggyőzőbb tapasztalat (a britek mindössze 12%-a van még mindig meggyőződve arról, hogy a választásuk helyes volt), de az is látszik, hogy válságról válságra az európaiak képesek voltak közös válaszokat találni, amelyek gyakran váratlanok és mindig európaiak. Kár, hogy az európai integráció csak válságok idején épülhet, pedig ma már elég tapasztalatunk van ahhoz, hogy tudjuk, a legtöbb válság is Európa hiányából fakad (gyakrabban kellene erre emlékeznünk). Vegyük például a közelmúltbeli mezőgazdasági válságot, amelynek során többi között kiderült, hogy Franciaország túlbuzgón ültette át az európai mezőgazdasági szabványokat… Ne felejtsük el, hogy ezt a Közös Agrárpolitika visszaállamosítása tette lehetővé.
Folytassuk az energiaválsággal, amely Ukrajna 2022-es orosz megszállása miatt alakult ki. Az energiainfláció mérsékeltebb lett volna, ha Európa kevésbé függ az orosz importtól, de akkor is, ha teljesültek volna a tagállamok által évekkel ezelőtt kitűzött célok a megújuló energiák elterjesztésére.
Igaz, nem minden tökéletes, távolról sem. Hiányoznak az erőforrások ahhoz, hogy az európaiakat támogassák az előttük álló hatalmas kihívásokkal szemben, és a szigor ismét a tárgyalóasztalhoz invitál. A módszert is hozzá kell igazítani ahhoz, hogy egyetlen befolyás alatt álló bajkeverő ne ássa alá a hónapok óta tartó munkát és tárgyalásokat, és hogy az európai válaszok közelebb kerüljenek a helyszínen élő emberekhez. Négy hónappal a választások előtt a legfontosabb viták egyre világosabbá válnak, és az európaiak csak akkor lesznek meggyőzhetők, ha az EU vezetői képesek lesznek megnyugtatni az embereket azzal, hogy elmagyarázzák, hogy az elmúlt 5 évben folytatott politikák mindenekelőtt az európai polgárok védelmét célozták, de azzal is, hogy elfogadják a bonyolultabb valóságot, és reálisan látják a buktatókat és hiányosságokat, valamint a még bejárandó utat.
Forrás: Jacques Delors Institute, fotó: AP
