A gázai béke-terv
A gázai-béketerv olyan reformokon alapul, amelyek lehetővé tennék, hogy a PLO vezessen és a Palesztin Hatóság kormányozzon.
Az elmúlt évtizedben világossá vált, hogy az izraeliek és a palesztinok közötti “békefolyamat” már régen nem több, mint egy hosszan elnyúló ellenségeskedés, amely a folyamatos krízis fenntartását jelenti. Mégis, az elmúlt években a tartós, nagyszabású erőszak hiánya a stabilitás illúzióját keltette. Ezért mindenkit megdöbbentett a pusztító háború kitörése, amely azóta dúl, hogy a Hamász október 7-én megtámadta Izrael déli részét.
Az elmúlt három hétben borzalmas mértékű emberéletet követelt. Izrael számára ez a legpusztítóbb polgári áldozat 75 éves fennállása során. A háború első 15 napja alatt több palesztint öltek meg, mint a több mint öt évig tartó második intifáda és az azóta lezajlott erőszakos cselekmények során együttvéve. Ami még rosszabb, valószínűnek tűnik, hogy még több ezer palesztin civil fog elpusztulni, ha Izrael követi a Hamász felszámolására vonatkozó deklarált (bár elérhetetlen) célját. Ugyanez lenne a következménye annak a kevésbé ambiciózus célnak is, hogy felszámolják a Hamász infrastruktúráját.
Ilyen körülmények között az elsődleges prioritás a szakadék felé tartó rohanás megállítása kell, hogy legyen. Ennek érdekében a Hamásznak feltétel nélkül el kell engednie a fogva tartott izraeli civileket. Néhány fogoly közelmúltbeli szabadon bocsátása előrelépés volt, és reális elvárás, hogy még több foglyot engedjenek szabadon.
Úgy tűnik azonban, hogy Izrael jelenleg nincs abban a hangulatban, hogy tűzszünetről beszéljen – és legalábbis eddig a Biden-kormányzat nem volt hajlandó nyomást gyakorolni az izraeliekre, hogy fontolják meg ezt a lehetőséget. Ehelyett az Egyesült Államok csupán arra ösztönzi Izraelt, hogy halassza el a gázai szárazföldi inváziót, amíg több túszt nem engednek szabadon. Egy ilyen hadművelet megindulása páratlan vérontást eredményezne, felnagyítaná egy szélesebb körű regionális konfliktus kockázatát, és potenciálisan veszélyeztetné számos arab ország kormányát, amelyek a tömeges tiltakozások hatására destabilizálódhatnának.
A Gázai övezet izraeli lerohanása a Palesztin Hatóságot is tovább veszélyeztetné, amely már most is sebezhető, mivel Ciszjordániában egyre nő a harag. E megfontolások fényében nehéz volt másnak tekinteni az izraeli tisztviselők által az ENSZ-főtitkárnak címzett gúnyolódást, amiért nemrégiben azonnali tűzszünetre szólított fel, hogy véget vessen az általa “epikusnak” nevezett gázai szenvedésnek, mint vakmerő veszélyeztetésnek és háborús uszításnak.
Maradt némi remény arra, hogy a fogságban lévő izraeli civilek szabadon bocsátása elég teret adhat az arab és nemzetközi diplomáciának ahhoz, hogy gyorsan választ találjon arra a kérdésre, hogy mi lesz “a másnap” – vagyis ki fog uralkodni a folyamatban lévő izraeli hadművelet után. Az egyik elképzelés, amelyet ki kell zárni a megfontolásból, az az, hogy a palesztinokra valamilyen konkrét megállapodást kényszerítsenek, miután behódolásra kényszerítették őket. Szintén különösebb mérlegelés nélkül ki kell zárni azt az elképzelést, hogy a Palesztin Hatóság jelenlegi formájában visszatérne a Gázai övezet feletti hatáskörének gyakorlására.
Egyrészt kétséges, hogy a Palesztin Hatóság a jelenlegi formájában hajlandó lenne vállalni a Gáza kormányzásával járó felelősséget, miután egy halálos és pusztító izraeli offenzíva véget ér. Még ha a Palesztin Hatóság keresné is ezt a szerepet, képtelen lenne ellátni azt, különösen annak fényében, hogy a már amúgy is csökkent legitimitása gyorsan eltűnik a folytatódó háború nyomása alatt.
De egy megfelelően átalakított Palesztin Hatóság kínálhatja a legjobb lehetőséget a “másnapra” és azon túl, átmenetet biztosítva egy regionális tulajdonú és nemzetközileg támogatott erőfeszítés létrehozásához az izraeli megszállás megszüntetésére olyan keretek között, amely hitelesen kezeli azokat a strukturális gyengeségeket, amelyek az elmúlt három évtizedben megkeserítették a békefolyamatot.
Forrás: Foreign Affairs
